"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2016. december 2., péntek

Térképek - az első modern térkép megalkotója

Különös vonzerővel bírnak a térképek. Noha egy betűkkel és vonalakkal telerajzolt papír vagy gömb böngészése nemigen keltheti az utazás illúzióját, mégis megbűvöli képzeletünket a kicsiben elénk tett világ.

   Gerhardus Mercator németalföldi térképész és földrajtudós volt  az első modern térkép megalkotója

  Élete 82 évében olyan műveket alkotott, melyek hírnevét minden időkre megalapozták. Mercator (eredetileg Kremer) saját maga által számított vetülete napjainkban is a navigációs térképek alapjául szolgál.









  Mercator 1512. március 5-én látta meg a napvilágot mint Gerhard Kremer. Szülővárosa a németalföldi Rupelmonde a mai Belgium területén található. Szülei halála után vette fel a Gerardus Mercator de Rupelmonde nevet (a Mercator a Kremer latin megfelelője). 1594. december 2-án hunyta le szemét Duisburgban, Németországban. Magas kort, 82 évet élt meg, és mint geográfus, kozmográfus, térképész, olyan műveket alkotott, melyek hírnevét minden időkre megalapozták.
Mint a térképészet "reformátorát" emlegetik, és valóban rá is szolgált erre a kitüntető megjelölésre. Amikor megalkotta világtérképét és egyben megváltoztatta a térkép alapját is, megváltozott az egész térképészet is. Ha lassan, sőt ellenkezéstől kísérve tört is utat az általa megalkotott és róla elnevezett vetület, végül mégis elfoglalta megillető helyét és még ma is jól használható vetületként alkalmazzák a navigációs térképek alapjául.
 
Még ma sincsen eldöntve pontosan, hogy milyen eljárással is határozta meg szögtartó hengervetületéhez a bővülő szélességeket. Legnagyobb érdeme kétségkívül az, hogy felismerte a pontos összefüggést a sarkok felé növekvő szélességű hengervetület és a loxodrómák egyenes vonalú leképezése között. Zseniális alkotás, amely mind a tengeri, mind a légi navigáció számára még ma is felbecsülhetetlen értéket jelent, és mindenkor az ő nevével marad összefüggésben.



A legrégibb, papiruszra készített ismert térkép I. Széthi egyiptomi fáraó idejéből (i. e. XIII. sz.) való. A töredékes torinói papirusz darabjain a Vádi Hammamát aranybányája és a núbiai bekhen kőzetfajta lelőhelyének, valamint az odavezető utak ábrázolása látható. A hegyeket oldalnézetben, az épületeket és az utakat alaprajzban szemlélteti. Az egyes objektumokat hieratikus jelekkel írt feliratok is magyarázzák.

Az ókori görög térképek szerkesztői már törekedtek arra, hogy geometriai módszerrel ábrázolják az akkor ismert világ egészét. Egyes szerzők a csillagászatban alkalmazott fokhálózatot a Föld ábrázolására, a geográfiára is alkalmazták. Az ókori térképészet legfontosabb képviselője Ptolemaiosz Klaudiosz (i. sz. 87–150) volt, akinek elsőként sikerült a Föld gömbfelületének egy darabját sík felületen leképeznie, s a ma használatos vetület elődjeként szerkesztési módszereket adott a világtérkép fokhálózatának megrajzolásához.

A rómaiak tovább haladtak görög elődeik nyomdokain, de különösen a magántulajdonnal kapcsolatos kataszteri térképezés és ingatlan-nyilvántartás területén léptek előre. Különleges térképeiken főleg a közlekedési utakat, a településeket és az utazási akadályokat, folyókat, hegyeket, erdőket ábrázolták. Az ilyen térképeket itineráriumoknak, úttérképeknek nevezzük. Legismertebb példány a Tabula Peutingeriana, egy eredetileg mintegy hét méter hosszú és harmincnégy centiméter széles papirusz tekercs, amely középkori másolatban, pergamenre festve maradt fenn.

Bár a 12. században Idríszí szicíliai arab térképész készített egy Ptolemaioszéhoz hasonló, de részletesebb térképet, Ptolemaiosz térképei mégis elfelejtődtek amíg 1400-ban Konstantinápolyban fel nem fedezték őket. Ptolemaiosz térképeit Firenzébe vitték és később lefordították ógörögről latinra, majd a 16. század során a térképészek tanulmányozták és megpróbálták belé illeszteni az új földrajzi felfedezéseket.

A középkori térképek nagyon ritkán folytatták az ókori földrajzi hagyományt, amely azonban nem merült feledésbe. A térképek szélein, sőt a beltartalomban is sokszor fantasztikus alakokat vagy vallási tárgyú rajzokat látunk. A középkori térképek Európában elsődlegesen a keresztény világkép szimbolikus kifejezései. Legtöbbjük kör alakú világtérkép. Legismertebb példány a herefordi térkép 1275-ben készült. Több, mint másfél méter átmérőjű, bibliai jeleneteket ábrázol, és ma is az angliai herefordi katedrálisban található.

A XV. században és azután készült térképekre jellemző, hogy készítőik igyekeznek a reneszánsz térszemléletnek megfelelően a geometrikus tér mennyiségi vonatkozásait és a konkrét földrajzi környezet látványát együttesen ábrázolni. A fejlődés megindítója a reneszánsz kor szelleme, az ókorban elért eredményeket a térképészetben is felelevenítik és továbbfejlesztik.

A térképészet fellendülését elősegítették a nagy földrajzi felfedezések, a megélénkült gazdasági élet, a kereskedelem és az áruszállítás fokozódása. Ezek a tényezők követelték a pontosabb, tájékozódásra alkalmas térképeket. Először a tengeri, majd a szárazföldi térképek fejlődtek.

A XVI. században működő Mercator a modern térképészet legnagyobb alakja. 1569-ben megalkotta világtérképét, amelyen a hajózási vonalak, a loxodromák egyenesek voltak. A máig is nagyon népszerű szögtartó hengervetületet később róla nevezték el Mercator-vetületnek. Ő készítette, de fia Rumold Mercator adta ki az első, egységes térképgyűjteményt "Atlasz" néven (1595-ben), amely azonban még ekkor sem volt teljes.

forrás: Wikipedia
Tudománytörténet Sulinet

2016. december 1., csütörtök

December hava, télelő hava, álomhava, sokféleképpen hívták ezt a hónapot.

 Mindenképpen ez a legszebb hónapunk. Várjuk egész évben a karácsony szép ünnepével. Várjuk, keressük a karácsonyi csengő hangját, az alma, a dió, mogyoró, fahéj, mákos kalács, forralt bor, stb. illatát, azaz a „karácsony illatát”. 

    Babonák december hónapban   
    E hónap sötét hetei különösen alkalmasak jóslatok készítéséhez, varázslatok tartására.

 Decemberben nagyon tartanak a boszorkányoktól, szellemektől, ezért sok tilalom van érvényben. A téli napforduló szempontjából fontos időjárási előrejelzések születnek.időjárási előrejelzések születnek. Ilyenkor még a kimondott szónak is nagy jelentősége van.    

Időjárás-, házassági- haláljóslás, termékenységvarázsolás, dologtiltás, Luca-széke számos boszorkányos, izgalmas népi hiedele és hagyomány kapcsolódik december 13-hoz. Ezen a napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozni, aki ezt megszegte, az magára vonta a magyar nyelvterületen gonosz boszorkaként ismert és rettegett Luca haragját.
  
  1.  A népi hiedelem szerint, kővé dermedt az, aki mosott, aki pedig kenyérsütésre adta a fejét, az számíthatott rá, hogy Luca ráül a lapátra és lapos lesz a sütet. Tilos volt az asszonyoknak tüzet gyújtani, és jaj volt annak a gazdasszonynak is, aki varrt, mert büntetésből Luca bevarrta a tyúkok fenekét. Azért, hogy a tyúkok jól kotoljanak, az asszonyoknak ajánlatos volt a nap nagy részében feküdni vagy üldögélni. Pórul járt az a fehérnép is, aki ezen a napon szőtt, font: a gonosz Luca a kóccá változtatott fonalat tömte a vétséget elkövető esze helyére. Nem volt pardon annak sem, aki kölcsönadott – a boszorkány nem hunyt szemet a vétség felett, s ha véletlenül megkaparintotta a kölcsönt, bajt zúdított az egész ház népére.   A nap legismertebb hagyományát idézi a „lassan készül, mint a Luca széke" mondás. A falu boszorkányát „felismerő", szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillagból összeállított (más források szerint három lábon álló és kerek) Luca széke faragásának ezen a napon fogtak hozzá, a munkát karácsony napjáig kellett bevégezni. Az egykoron igen divatos boszorkányfelismerő eszköz elkészítése komótos férfimunka volt, nem lehetett elsietni, és azért, hogy  „működjön" be kellett tartani az elkészítéshez fűződő szigorú szabályokat  

Szasza



Luca-szék
A székbe szeget vagy vasat ütni tilos volt, a hagyomány szerint kilencféle fából (kökény, boróka, körte, somjávor, akác, jegenyefenyő, cser,rózsafa) kellett összerakni
. Amikor a szék elkészült, a tulajdonosa magával vitte a templomba, a karácsonyi éjféli misére, ott felállt a székre és azonnal meglátta, hogy kinek van szarva, azaz ki a boszorkány a faluban. Bámészkodni nem volt idő, a széket szét kellett ütni azonnal, vagy tűzre vetni és a leleplezőnek tanácsos volt futásnak erednie, hogy a gonosz boszorkák el ne csípjék. A menekülők mákot szórtak el: amíg azt a boszorkák felszedegették, addig egérutat nyertek. Egyes vidékeken a széket a Luca-ing helyettesítette, aminek szintén karácsonyig kellett elkészülnie és természetesen az, aki magára öltötte az éjféli misén, az előtt nem maradt titokban egyetlen boszorka kiléte sem.



Szerelmi jóslásokra is alkalmas Luca napja. Egyes vidékeken például a lányok csapatostul mentek a disznóólhoz, annak tetejét jó erősen megdöngették: ha a disznó hallgatott, akkor a kopogtató hamarosan férjhez ment. Ha a malac elröffentette magát, akkor annyi évet kellett várnia a leánykérésre, ahányat a disznó röfögött.
Ezen a napon készítették a híres Luca-cédulákat is. A lányok 12 papírra ráírták 12 fiú nevét, egy cetlit pedig minden nap tűzbe vetettek. Amelyik legény neve nem lett a lángok martaléka, az lett a jövendőbeli.

December napjai

1. Elza

A meteorológiai tél kezdetét hirdeti. A gazdaasszonyok rendszerint ekkor fogták be hizlalásra a karácsonyi pulykát, míg az időjárás megfigyelői a gallyakat rázó, szeles Elza-napból végleg szeles decembert jósoltak. "Elza-napi éles szél, négyheti széllel jár."

3. Borbála.

Bányászok, tüzérek és várak védőszentje.
Katalinnal együtt a lányok pártfogója, andrásolónap. Ekkor teszik vízbe a "Borbála-ágat" - cseresznye-, barack- vagy mandula gallyacskát, ami ha karácsonyig kivirágzik, akkor a leány biztos férjhez menetelre számíthat. .

A Borbála-ág kivirágoztatása szokásos termésjósló mód volt. Sokszor csak azért próbálkoztak az ágak kivirágoztatásával, hogy karácsonyra virág legyen a házban, mely színt, vidámságot visz a téli napok szürkeségébe. A Borbála-ágat, sárgabarack termőrügyes ágát vagy szőlővenyigét befőttes üvegben, vízben feltették a kemence vállára, vagy a meleg szobában az asztalra. Ha karácsonyig kihajtott, kivirágzott, meg lehetett látni, milyen lesz a termés a következő esztendőben.

a hajadon lányok a cseresznyefa ágát vízbe állították, s ha karácsonyra kivirágzott, megnyugodhattak, mert az házasságot jelentett számukra. Viszont aznap nem léphetett férfi vendég a házba, mert az bizony elvitte a szerencséjüket.

Érdekesség, hogy Szent Borbála a tüzérek, ágyú- és harangöntők, illetve a bányászok védőszentje, akik 1945-ig munkaszünettel ünnepelték napját.

6. Miklós. – Regölés napja

A gyermekeket megajándékozó Mikulás alakjának a magyarság körében kevés hagyománya van, német területről származik.

December hónapban Luca napja körül csoportosul nemcsak a legtöbb szokás, hanem hiedelem és időjóslás is. Nem véletlen ez, hiszen egykor ezen a napon volt leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Ezt a Gergely naptár a 16. század végén tíz nappal kitolta, de a hagyományok továbbra is megmaradtak a régi helyükön, és csak néhány tevődött át a mai karácsony környéki napokra.
A regölésnek egyik leglényegesebb mozzanata a különböző rendű jókívánságok kifejezése. A középkorban Jézus születése napjával, karácsonnyal kezdődött az új esztendő. Az újévi jókívánságok ma már puszta udvariassági szólammá halványultak. A régi népi rétegekben azonban kisebb-nagyobb mértékben él a szó mágikus erejébe vetett hit. A szóval kifejezett kívánság egyúttal a teljesedést is jelenti, előkészíti.
Miklós, a kisázsiai Myra város püspökének emlékünnepe. Védőszentje a házasságnak, az anyaságnak és a gyermekeknek. Alakja közismert, jóságos tekintetű, ezüst szakállas idős emberként ábrázolják, aki püspöki süveget és piros talárt visel, kezében pedig püspöki pásztorbotot tart. Általában a jó gyermekek ajándékosztó barátjának tekintik, pedig az évszázadok folyamán patrónusukként tisztelték a halászok, révészek, vízimolnárok is, de védőszentje volt a felvidéki aranybányászoknak, sőt a gabonával és borral kereskedő tőzséreknek is. A gonoszt jelképező ördög, a krampusz csak később, a középkorban szegődött a jó püspök kísérőjéül. Miklós kultusza - és idegen, bár mindmáig használt neve - a felvidéki és az erdélyi szászok útján jutott el hozzánk.

aki a görög-keleti egyház egyik legfontosabb szentje. Mai ünneplése i.sz. 4. századi ténykedésének köszönhető: a legenda szerint segítette a nincsteleneket, szegényeket (például egyszer egy nyitott ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, akik ezáltal tisztességgel mehettek férjhez).

7. Ambrus.

Ezen a napon a méhészek és a mézeskalácsosok ünneplik védőszentjüket.

Rómában tanult először retorikát, majd politikai pályára lépett. Fiatalon lett két itáliai tartomány vezetője mediolanumi (milánói) székhellyel. 374-ben a város püspökének választották meg - akarata ellenére -, noha még meg sem volt keresztelve, katekumen volt. Megkeresztekedett, majd püspökké szentelték, valószínűleg december 7-én. Szétosztotta vagyonát, teológiát kezdett tanulni elsősorban görög atyáktól. Teljes erővel belevetette magát az egyházpolitikai harcokba, egész életében küzdött az eretneknek tartott ariánusok ellen, megfosztotta őket templomaiktól, jövedelmeiktől. Szent Ambrus nagyszombaton halt meg. Emléknapja a katolikus, ortodox és anglikán naptárban december 7-én van, az evangélikus kalendáriumban április 4-én.
A méhészek a szokásosnál is gondosabban foglalkoznak a kaptáraikkal, az áttelelő méhcsaládokkal, mert úgy vélik, ettől függ a jövő évi mézelés.

8. Mária.

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának a napja, és az ő tiszteletére ezen a hajnalon is megtartott Rorate-mise. (A latin elnevezés a mise szövegében elhangzó 'rorate coeli': "harmatozzatok, egek" nyomán keletkezett.) A népi kalendáriumban is helyet kapott decemberi Mária napot régebben Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napjaként is emlegették, mivel ekkor már nemigen lehet szántani. Ha a fagy elmarad és sárba enyhül az időjárás, abból karácsonyra jeges időre következtettek. A Mária napi hosszú jégcsap az eljövendő évben szép kendertermést ígért.

12. Luca előtti nap

Szeged környékén, vagy a Mura vidékén régebben "Luca előtti nap"-nak titulálták december 12-én a Gabriellák névünnepét. Ez gyakorlatilag abból állt, hogy a babonásabb gazdasszonyok kora reggel egy piszkafával megbolygatták az ülőn szunnyadó tyúkokat, mert az efféle varázscselekmény jobb tojókká és kotlósokká serkentett őket. Este azután már országszerte a másnapra átnyúló Lucázás sejtelmes öröme, várható tréfás-bolondos meglepetése tartotta izgalomban a falvak népét. Számos vidéken a legények bosszantó tréfákat űztek Luca előestéjén. Leszedték és elcserélték a lányos házak kapuit, szalmával torlaszolták el a bejáratot, szétszedték a szekeret, majd a háztetőn állították össze, vagy a kútba dobták.

13. Luca.

A Gergely-féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt.
Legszigorúbb dologtiltó nap a nőknek, mivel a gonoszjáró napon mindenhol boszorkányok leselkednek.
Ekkor kezdik készíteni a Luca-széket, amire a karácsonyi éjféli misén felállva megláthatók a boszorkányok.
Fiatal legények házról házra járva "kotyolnak" - megvarázsolják a tyúkokat, hogy jó tojók legye-nek, és sok termékenységre, bőségre utaló kívánságot mondanak.
Elterjedt szokás még a Luca-napi búzahajtatás és a Luca-kalendárium készítése (a karácsonyig tartó 12 napból a következő év hónapjainak hónapjainak időjárására következtetnek)

a régi időszámítás szerint az év legrövidebb nappala, és egyben a leghosszabb éjszakája, nem csoda hát, hogy gonoszjárástól tartottak őseink. Nem is várták tétlenül a szellemeket: bezárkóztak házaikba, s fokhagymával bekenték, majd bereteszelték a zárakat, annak szaga ugyanis távol tartja rossz szellemeket. S ha mindez nem segített, a harangot is félreverték, bízva abban, hogy annak hangja elűz minden leselkedő gonoszt.

Ezen a napon a háziasszonyok búzát kezdtek csíráztatni .
Ha Szentestére, azaz december 24-re szárba szökkent az újbúza, az termékenységet, gazdagságot, egészséget, boldogságot hozott a ház lakóinak.

Amikor ez a szokás dívott, még nem volt divat elfogyasztani a csírát, helyette az asztalt vagy az ablakpárkányt díszítették a zsenge, fűzöld búzaszálak, melyek akár 35-40 cm magasra is megnőttek.

A búza karácsony esti állapotából lehet következtetni a következő évi termésre is: ha kilátszik a búza körül a gyertya, kevés - ha nem látszik, bőséges lesz a termés.

E napon kezdték faragni a Luca-székét, melyet karácsonyra kellett elkészíteni, hogy azt a templomba felállítva kiderítsék, ki a falu boszorkánya. Ha a székre állított lányon szarvak nőttek, nem kellett más bizonyosság, boszorkánynak minősítették, és helyben el is égettek.

Karácsony havának a legboszorkányosabb napja december 13-a, amiről a régi kalendáriumok úgy emlékeznek meg, hogy: "Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja". Ez a nap az 1582-ben bevezetett Gergely-féle naptárreformig, a téli napforduló időpontját jelölte, és az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája volt. Ám azóta az időszámítás a csillagászati tél kezdetét a Nap-járásához igazítva december 22-éhez kapcsolja, ugyanakkor megmaradtak és itt-ott még ma is élnek az ókeresztény vértanú, Szent Luca névünnepéhez tapadt, pogány napfordulós hagyományok. A néphit kétféle Lucát ismert: a jóságosat és a boszorkányosat, amelyek közül az utóbbi terjedt el a néphagyományokban. Míg Szent Luca ünneplése Itáliában volt a legelterjedtebb, a démonikus Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, osztrákok tartották tiszteletben. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mint december 13-ához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt a termékenység-varázslásra, mint házasság-, halál-, és időjárásjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Reggel a házba lépő első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ha férfi lépett a házba, a szaporulat bikaborjú lesz, ha pedig nő érkezett, akkor üsző. A jósló, varázsló eljárások közé tartozott a Luca-pogácsa sütése: ha sütés közben megperzselődött, közeli halált jelentett. Egyes vidékeken a lányok gombócba rejtett fiúnevekből remélték megtudni, hogy a jövő évben ki lesz a kérőjük. Ez a nap módot adott a következő évre várható termés becslésére is. Egyes vidékeken búzát csíráztattak, és ha karácsonyra kizöldült, akkor bő termés ígérkezett. Ezt a Luca-búzát tették azután a karácsonyi oltárra a betlehemhez. A gazdák akkor is reményt fűztek a jövő évi bő terméshez, ha Luca éjjelén derült, csillagos volt az ég. Az év egyik legjelentősebb időjósló napja volt december 13-a. A Lucától Karácsonyig tartó 12 nap időjárását kivetítették a következő év 12 hónapjára. Ez természetesen nem egy az egyben értendő, hanem úgy, hogy ha az adott hónap időjárása napos, felhős, párás, száraz vagy csapadékos, továbbá az átlagtól eltérően melegebb, vagy hűvösebb. Makó vidékén volt elterjedt, de máshol is ismerték a hagymakalendáriumot. Ezt úgy készítették, hogy egy nagy fej vöröshagymát 12 részre vágtak, a szeletekre csipetnyi sót tettek, és néhány nap múlva vagy szenteste jövendöltek belőle időjárást. Amelyik szeleten a só elolvadt, azt a hónapot az átlagostól csapadékosabbnak várták. Elsődleges volt ezen a napon a tyúkok termékenységének varázslása, amely számos tiltással függött össze. Tiltották ezen a napon a kölcsönadást is, viszont nagyon hasznos volt a lopás. A gazdasszonynak lopnia kellett a szomszédból egy marék szalmát és egy tojást, amit betett a tojófészekbe, miközben azt mondogatta: "A mi tyúkunk tojjogájjon a szomszédé kotkodájjon". Sokfelé szokás volt a Lucázás, vagy kotyolás. Néhány főből álló csoportok a "Luca, Luca kity-koty" kezdetű köszöntővel járták a házakat, és szalmára térdepelve tréfás és termékenységvarázsló köszöntőket mondtak. A szétszórt szalmát a gazdaasszony később szintén a tyúkok alá tette. E napon abroncsba szórták a tyúkoknak az eleséget, "nehogy a szomszédba járjanak át tojni". Ugyanekkor a gazdasszonynak sokat kellett otthon ülnie, hogy a kotlós is jó ülő legyen. Ezt meg is tehette, mert dologtiltó nap lévén tilos volt szőni, fonni, lúgot készíteni, kenyeret sütni - mert aki ilyet készít, annak kisebesedik a keze. Tilos volt Luca napján varrni is, mert akkor bevarrják a tyúkok fenekét. Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért minden eszközzel védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtaira keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy a szagával elriasszák a gonosz szellemeket. Elzárták a seprűket is, nehogy éjszaka azon nyargalásszanak a boszorkányok. A nemkívánatos személyek felismerésére készítették - többnyire az öreglegények - a Luca-székét, amelynek alakját és formáját szigorú előírás szabályozta. December 13-a és Karácsony között kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) és 13 részből illesztették össze. Szöget nem használhattak, a csapokat pedig bükkfából kellett készíteni. Aki aztán a karácsonyi éjféli misén a székre állt, minden bizonnyal megláthatta a falu vagy a környék boszorkányait.

24. Ádám és Éva

Sok helyen böjtölnek Szenteste, ünnepi ételnek halat esznek. A karácsonyi étkezéseket különleges szertartásokkal szabályozzák, amelyben az abrosznak is fontos szerepe van. A karácsonyfa állításának szokása német földről került hozzánk. Egyébként sok népnél visznek ezen a napon a lakásba élő növényt, örökzöldet, az állandó megújulás jelképét.

karácsony vigíliája. A karácsonyi előkészületeket, sütést, főzést, takarítást a kora délutáni órákra befejezik, faluhelyen még a jószágok ólait is rendbe teszik. A déli óráktól kezdve kántálók járták a falvakat, bekopogtatva minden házba, ahol alamizsnát kaptak. A kántálás szokása szinte az egész országban ismert. A betlehemezés szintén kedves, régi szokás. Az egész játék a szálláskeresés köré épül. A szereplők - József, Mária, az angyalok és a pásztorok - tréfás jeleneteket adtak elő. Jutalmul kalácsot, kolbászt és süteményt kaptak. Az utóbbi években egyre több faluban és városban elevenítik fel ezt a nagyon szép népszokást. A karácsonyfa állítás jelképrendszerét a kutatás még a mai napig sem tisztázta végérvényesen. A biztos csak az, hogy napfordulati szimbólum. Hazánkban először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1824-ben, tehát közel 180 éves hagyományról van szó. Német nyelvterületről terjedt el, de hasonló szokás más vidéken is megvolt korábban, csak nem fenyőt, hanem termő-ágat használtak erre a célra. Karácsony estéje és éjszakája sokféle jóslásra és varázslásra adott alkalmat. Így például a karácsonyi vacsora után a családfő annyi cikkekre vágta az almát, ahány tagja van a családnak. A magok egész, vagy elvágott voltából következtettek arra, hogy ki lesz egészséges, vagy beteg a családban, a következő évben. Ugyanígy azt tartották, hogy akinek a karácsonyi vacsora után férges dió jutott, az súlyos beteg lesz, vagy meghal. Este fahasábot támasztottak száradni a tűzhelyhez. Úgy vélték, hogy akié reggelre eldől, az a következő évben meghal. Karácsony este a lányok kimentek a sötétbe fáért, és annyi hasábot öleltek magukhoz, amennyit elbírtak. Ha a fahasábok száma páros volt, a következő évben férjhez mentek.



25. Karácsony. Nagykarácsony - Jézus születése

Eredetileg a téli napforduló ünnepe. A kereszténység ezen a napon ünnepli Jézus megszületését.
Legismertebb karácsonyi népszokás, a betlehemezés dramatikus formában adja elő a Szent-család szálláskeresésétől a napkeleti királyok látogatásáig a cselekményeket. A betlehemezés kerete legtöbbször profán pásztorjáték.
Karácsony és Újév között járnak házról házra a regősök. Fiatal fiúk csapata különböző zajkeltő eszközök kíséretében ősi elemeket tartalmazó rítuséneket énekel, amelyben a samanizmus maradványai és a téli égbolt képe helyet kap.

A legények kopott ruhában bocskorban vannak. Szent István szolgáinak mondják magukat, a csodaszarvasról énekelnek, aki égitesteket hordoz két oldalán, szarvain pedig gyúlatlanul égő gyertyákat tart. Minden versszak végén, mintegy varázsigeként, elhangzik a "hej regő rejtem" refrén. Legvégén fiatal párokat regölnek egymáshoz.

26. István.

Egészség- és termésvarázsoló nap. Ekkor köszöntik ünnepélyesen az Istvánokat.

27. János.

Szintén híres névköszöntő nap. A szőlősgazdák bort szentelnek és minden hordóba töltenek egy kicsit, hogy meg ne romoljon. Ami megmaradt, elteszik gyógyszernek és isznak "Szent János poharából".

János a fordulópont szentje, mivel Janus nyomán őt is az év egyik kapujának, a téli napfordulónak a megszemélyesítőjeként tartották számon. János az, aki előtt látomásaiban a "mennyek ajtaja" megnyílt. December 27-e, Szent János evangélista emléknapja régebben, a 18. századig Karácsony harmadnapja volt. Általában István-nappal együtt ülték meg.
A magyarországi szőlősgazdák régen bort szenteltettek, minden hordóba egy cseppet tettek belőle, hogy a bor ne romoljon meg. Borszenteléskor a katolikus templomok oltárai csak úgy roskadoztak a kisebb-nagyobb palackoktól, amikben a borosgazdák odakészítették a pap áldására várva féltett termésük javát, mintáját.
A régi János-napi szokások legjelesebbje - a szokványos Jánosköszöntők, jánosolások mellett - a borszentelés, és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a "Szent János pohara". A máig is megtartott szokás alkalmat nyújt a vendégségből való búcsúzkodásnál is az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására. A régi rítus szerint ezt ülve kell kiinni.

28. Aprószentek.

Egészség varázsló nap, sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy szépek, egészségesek legyenek.

A betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja - december 28-a - aprószentek. A nap ismert szokása a vesszőzés, amelynek különböző változatait írták le, de a lényege mindegyiknek az volt, hogy a gyermekeket vesszővel megütögetve jó egészséget kívántak nekik. Egyes vidékeken a legények megvesszőzték a lányokat és az idősebbeket is, mondván: "feje se fájjon, foga se fájjon" - azaz legyenek mindig egészségesek. Az efféle "korbácsolás" a termékenység és a növekedés elősegítését is jelképezte.

29. Tamás.

E nap országszerte disznótorokat tartanak. A disznó háját elteszik, hogy gyógyító írt készítsenek belőle

. Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik. Az ekkor vágott jószág hája, a "Tamásháj" nem avasodik meg, ezért gyógyításra alkalmas. Elsősorban kelések, nehezen gyógyuló sebek, kisgyermekek kiütéseinek a kezelésére használták. Az e napon leölt disznó sózott véréből is célszerű volt eltenni, mert a köszvényt tudták vele gyógyítani. Egyes vidékeken a Tamáshájat egy illatos kerti növény összetört levelével keverték, mivel e növénynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Másutt tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve használták. A Mura vidékén viszont úgy hitték, ezen a napon nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát. Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben használható baromfibetegségek gyógyítására. Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik. Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót, mert úgy tartották, ha nagy lett a mája, csikorgós lesz a Karácsony. Jósoltak a frissen esett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért. A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, biztos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit. Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt rejtettek a párnájuk alá, minden valószínűséggel megálmodták a vőlegényük személyét.

31. Szilveszter.

Az év legvidámabb éjszakája az első évezred végén élt Szilveszter pápa ünnepe.
Az év végi mulatozást már a rómaiak is meg-tartották december 27.-én. Ezen az éjszakán eltemetik az ó esztendőt és különböző varázslásokkal, praktikákkal igyekeznek megtudni, hogy mit hoz az Újév. Legismertebb az ólomöntés, amikor a frissen öntött ólom formájából jósolnak: vagy a gombócfőzés, amikor papírszeletekre férfi neveket írnak, ezeket gombócokba dugva forró vízbe dobják, s amelyik legelőbb a víz színére emelkedik, az lesz a neve a leány jövendő férjének.

Az év vége és a reménybeli boldogabb évkezdet időpontja. Év, évszázad, évezred váltásának napja a Gergely naptárban.

/Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből/

Az esztendő utolsó napja, Szilveszter, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré. A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük. Ha pedig sótlan pogácsát sütöttek, és azt az egész napi böjtölés után elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi. Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság - főként a nagyobb városokban - a sokszor hajnalig tartó éktelen dudaszó, meg a hangos mulatozás helyettesít. Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk - vagy sok helyütt a falusi pásztor - végigjárták a házakat, és kolompolással, ostordurrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Pálinkával, borral, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták meg őket. Az időjóslás szerint a Szilveszter reggeli napsugár kevés bort hoz a jövő esztendőre. Az északi szél hideg, a déli pedig enyhe telet jósol. Ha ilyenkor szép, napfényes az idő, akkor jó esztendőre lehet számítani. Ha csillagos az ég: rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal: hideg, szeles idő lesz.

2016. november 29., kedd

Karácsonyra - sütemények

Aprósütemény

50 dkg liszt
1 csg sütőpor
25 dkg cukor
20 dkg zsír
2 egész tojás
1 cs vaníliás cukor

összegyúrjuk, elfelezzük. Az egyik felébe kakaót teszünk- Kis formával kiszaggatjuk, világosra sütjük.
Egy barnát, egy fehéret lekvárral, vagy krémmel összeragasztunk.

Csacsifüle
Kapcsolódó kép
25 dkg zsírt habosra kavarunk, belemorzsolunk 2 dkg élesztőt, 50 dkg liszttel, 1,5 dl tejföllel, 2 kanál porcukorral csipet sóval gyúrjuk össze. Hideg helyen egy éjszakát pihentetjük. Másnap ujjnyi vastagra nyújtjuk, pohárral kiszaggatjuk, lekvárt, vagy diókrémet teszünk rá, közepes tűznél világossárgára sütjük. Még forrón 2 csg van.cukorral kevert porcukorba forgatjuk.

Diós linzer

25 dkg liszt
12 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 evőkanál pocukor
2-3 evőkanál tejföl, 

összegyúrjuk, fél centi vastagra nyújtjuk., világos színűre sütjük

Baracklekvárral megkenjük, ráhalmozzuk az alábbi tölteléket.

12 dkg porcukrot elkeverünk 12 dkg apróra vagdalt dióval, reszel citromhéjjal, ezt belekeverjük 6 tojásfehérjéből felvert kemény habba, tölteléket egyenletesen rákenjük a tésztára, visszatesszük a langyos sütőbe, néhány percig szárítjuk.
Hosszúkás darabokra vágva adjuk asztalra.








2016. november 28., hétfő

A Nap születése

Pilinszky János - A Nap születése

Sokáig csupán csillagok
lakták az égbolt magasát.
Pislákoló fényükben a világ
sokáig élt örök árnyékban,
ezüstszín gyászruhában.

A sötétségben ezidőtájt
nagyon egyedül vándorolt a föld.
Csupán kik egymás közelében laktak,
társalogtak egymással, közbe-közbe
félálomba merülve, vagy akár
az egész telet átaludva,
mély álomban és szomorú magányban.

A különféle állatok
Alig ismerték egymást, és az ember
Hallgatagon ült kunyhója előtt.
A felhők vaktában bolyongtak,
Mint elszabadult bárkák a vízen,
S a madarak semmit se tudtak
A szárazföldek többi állatáról,
Se a tengerben fürdőző halakról.

Hasonlóképpen a virágok se látták
egymás színét, egymás ruháját,
köznapi és ünnepi öltözékét.
A tavaszi és nyári záporok
nem tudták, hova hullanak,
és hasonlóan a hópelyhek,
a tél fehér gyönyörűsége
hamuesőként érkezett a földre,
és ott is szürke és sötét maradt.

Ekkor történt, hogy számos csillag
elhatározta, összefog,
hogy apró fényeik közös
nagy fényességet varázsoljanak.

El is indult vagy ezer csillag
egymásfele. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag
elindult a sötétség pereméről,
hogy az égbolt tátongó közepén
közös ragyogást alapítsanak.

Hosszú utat tettek az égbolt
elhagyatott fekete féltekén,
de végül is nagy boldogan
egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben.

Ezer csillagnak közös fészke:
így született meg a kerek nap,
az ég csodája, s vette kezdetét
a világosság első ünnepélye.

Ünnep volt ez, valódi ünnep!
A tenger hullámai most először
láthatták meg a tengerpartot,
e hosszú-hosszú kikötőt, hová
a tenger szakadatlanul
befut - akár egy végtelen hajóraj -
gyönggyel megrakott hullámaival.

Megkezdődött tehát az ünnepély,
az első nappal ünnepélye,
a világosság kerek, óriási
és eddig szem-nem látta asztalánál.
Rendre érkeztek a vendégek.
legelsőnek a levegő
szellős, fényes, földig érő palástban,
együtt az öreg égbolttal, aki
-ha lehet- még hatalmasabb
palástot hordott roppant vállán,
lába körül gondosan igazgatva
azúrszínű, méltóságos redőit.

A harmadik felséges vendég
a tenger volt. Ezer hulláma,
akár egy sortűz, úgy dördült meg,
mikor mezítláb földre lépett,
ahogy a víz mindig is mezítláb jár,
legyen folyó vagy hóesés, eső
vagy akár tenger a neve.

Ki következett ezután?
Az erdő.
A nagy erdők és kecses ligetek.
A fák, zöldellő levélöltözékben,
rokon nyelven susogva a szelekkel,
az égbolttal s mindenfajta vizekkel.

Az ötödik vendég kisebb csoport.
de annál szebb. A virágok családja.
Merengő szemmel foglaltak helyet
a napvilág ünnepi asztalánál.
Valamennyien hallgatagok voltak,
de színük annál ékesebb.
Kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek,
fejükkel sűrűn bólogatva hozzá.

A füveknek az asztalvég jutott,
de semmivel se kevesebb a fényből,
az általános vigasságból.

Azután jöttek az állatok,
nagy rajokban a madarak,
a fürge ló, a hűséges kutya,
erős oroszlán, sárga tigris,
törékeny őz, darazsak fellege.
Ki tudná valamennyit fölsorolni!

Közben a nap, az ünnep ragyogása
a tetőpontra hágott. S ebben a
fényességben, bár utolsónak érkezett,
egy sudár ifjú és egy szép leány
-az ünnepély királyi párjaként-
az asztalfőn foglalt helyet,
örömére a többi meghívottnak,
az asztalvégre húzódott füveknek,
a kékpalástú égnek és
a mezítlábas tengernek meg a
virágoknak, erdőknek, ligeteknek.

Úgy érezték mindannyian:
A delelő nap gyermekei ők.
Kedveltjei a fényes ég
most született birodalmának.

Ámde hirtelen,
a világosság kristálylépcsején,
a ragyogás bejáratában,
magányos árnyék tűnt fel, s éhesen
az ünnepség asztalához osont,
a vendégek lábához kuporodva.

Senki se törődött vele, "Egyék,
lakjék jól -gondolták magukban-,
ha másból nem, a fény lehulló,
asztal alá gurult morzsáiból.”

De aztán, ahogy telt-múlt az idő:
Újabb árnyékok lopakodtak, bújtak
Az aranyszín abrosz alá.
"A sötétség gazdátlan ebei"-
szólalt meg a nagylelkű tenger.
"Ma mindenki kedvére ehetik,
részesülhet a boldogságból.
Ki irigyelné tőlük a lehulló
morzsát, mely után más úgyse hajol le?"

Igaz. De később egyre többen s többen
jelentek meg a bejáratban, s végül
elállták már a nappal kapuját.
hívatlanul mind számosabban
vegyültek el a vendégek között,
s amire azok észbekaptak,
több volt az árnyék, mint a fény.

Az egyik árny kicsiny volt, mint a gyermek,
sőt kavicsnál is alighogy nagyobb.
A másik viszont, mint égi lajtorja,
olyan magas.
Mezítelen az egyik,
a másik földig érő, állig gombolt
posztókabátba burkolózott.

Az újszülött nap pislákolni kezdett,
mintha füst lepte volna erejét,
s az elébb még oly víg vendégsereglet
most megriadt és szinte menekült.

A székek ledőltek, az asztal
földre borult, s a nagy tolongásban
az aranyabrosz is porba merült.
Először a füvek hagyták el
a vendégséget, és utoljára
a tenger és a méltóságos égbolt.
Az ifjú emberpár maga maradt
az egyre hatalmasabb éjszakában.

De a fiú nem rettent meg szívében.
Szelíden átölelve kedvesét,
ily szavakat intézett a világhoz:
"Ne féljetek, tengerek és virágok,
ne féljetek, állatok és füvek,
az újszülött nap nem halott,
csak megpihen, hogy holnap újra keljen,
új erővel, megújult ragyogással."

Ezen az első éjszakán azonban
senki se hunyta le szemét,
se fű, se fa, se szél, se tenger.
Mindenki várt, mindenki várta,
vajon igaz, hogy visszatér a nap,
amint ifjú királyuk megígérte?

S amikor reggel palotája
kristálytermében fölébredt a fény,
s hosszan nyújtózva éledezni
és emelkedni kezdett - hirtelen
olyan ujjongás fogadta a földön,
nagyobb, mint az első nap öröme.

Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylő valóság követ.
 
Pilinszky a Nap születésében  egy varázsos mesebirodalom kapuját nyitja ki előttünk.

Karácsonyi virágok







A mikulásvirág a karácsony hírnöke

Az egyik legjellegzetesebb adventi növény a mikulásvirág. Szépsége elsősorban piros, rózsaszín, sárgabarack vagy éppen fehér felleveleiben rejlik, és akár két-három hónapig is gyönyörködhetünk benne. Szereti a fényt, ugyanakkor a túlságosan meleget nem kedveli. A fűtőtesttől tegyük távol, a földjét tartsuk nedvesen! Ám a túl sok víz hatására lehullatja a leveleit. Fontos tudni, hogy ez a növény a kutyatejfélék családjába tartozik, ezért mérgező.

A karácsonyi kaktusztól a fagyöngyig

Ebben az időszakban szintén nagyon kedvelt növény a karácsonyi kaktusz. Elsősorban fehér, rózsaszín, barack és pink árnyalatai népszerűek. Viszonylag kevés ápolást igényel. Tartsuk jól megvilágított helyen, 22 fok alatt.
A ciklámen is népszerű ilyenkor, számára a 15-16 fok az ideális. Óvatosan, hetente csak egyszer öntözzük. Arra figyeljünk, hogy virágait közvetlenül ne érje víz!

Karácsony nincs fagyöngy nélkül! -
a szerelem növényeként emlegetik. Az angolszász hagyomány szerint, ha valaki a fagyöngy alatt ad csókot kedvesének, szerelme örökké tart.

2016. november 27., vasárnap

Gábor Áron, a hős ágyúöntő

 





Az 1848-49-es szabadságharc hőse és a magyar történelem leghíresebb ágyúöntője.


A székely ezermester
Történelmünk legendás székely ágyúöntő-mestere, Gábor Áron, 1814.november 27-én született a háromszéki Bereck faluban. Megdobbant a szülõföld szíve, amikor Gábor Áron Berecken e világra született. E havasalji gyönyörû település hadak útjának kapujában fekszik. Bátorságra és leleményességre nevelte fiait, akiknek évszázadokon keresztül a keleti határok védelme volt a fõ feladatuk.

Szülei Gábor István városi jegyzõ és Hosszú Judit.   Felismerték tehetségét és minden áldozatot vállaltak iskoláztatásáért. A gimnáziumot a csíksomlyói ferenceseknél végezte, ahol jó tanulással, tehetséggel és szorgalmával hamar kitünt. Már akkor nagy kedvet mutatott a technikai tudományok iránt. Érettségi után nem tanulhatott tovább. Székely határõr õsei nyomdokaiba lépve katona lett. 1831-tõl a kézdivásárhelyi 2. sz. székely határõr gyalogezrednél szolgált. Hamarosan Gyulafehérvárra küldték, hogy a tehetséges fiú tüzérségi ismereteket szerezzen. 1840-tõl az 5. pesti tüzérezrednél szolgált. A Bombardier Corpsnál való további szolgálatra irányuló kérését nem teljesítették, ezért leszerelt, de 1842-ben öccse helyett újra jelentkezett a tüzérségnél. A továbbképzésre vonatkozó tervei azonban most sem váltak valóra, így 1845-ben végleg leszerelt. Pár hónapra Bécsbe ment, ahol a Genie Corps-nál mint mûkedvelõ hallgató fõleg az ágyúöntés mesterségét tanulta, és e tárgyban szakkönyvekkel látta el magát. Ezután visszatért Bereckre.

A fúrás-faragás titkaival már gyermekkorában megismerkedett. Az asztalos szakmát is elsajátította, amirõl néhány fennmaradt, mûvészien kidolgozott, bútordarab tesz tanúbizonyságot.

A kor minden technikai újdonsága érdekelte. Szüntelenül tanult, jegyzetelt, rajzolt, utazott. Németül is megtanult, hogy a német nyelven írt szakkönyveket is tanulmányozhassa.

1848-ban Moldvában élt, de a szabadságharc hírére hazatért Erdélybe.
Gábor Áron teljes erejével, minden tudásával, képességével igyekezett segíteni a magyar szabadságharc ügyét. Bár a számadatok eltérőek, azt tudni lehet, hogy összesen körülbelül 63-93 ágyút öntött, aminek jó részét aztán Bem és serege hasznosította.
Gábor Áron vesztét is az ágyú okozta. 1849.július 2-án, az oroszokkal vívott kökös-uzoni ütközetben az ellenség egy ágyúgolyója iszonyatos erővel csapódott a tüzérőrnagy bal oldalának, aki holtan esett le lováról...
Ki tudja? Ő talán pont ilyen halálra vágyott...Gábor Áron, a hős ágyúöntő emlékét akkor is, és ma is tisztelettel őrizzük; földi maradványainak végső nyughelye a végzetes csatatérhez közeli Eresztevényben található, ahol 1892-ben emlékművet is avattak neki.

Gábor Áron ágyúöntõ mûhelye