"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2016. június 10., péntek

Margit nap

Szent Margit legendája




Árpádházi Boldog Margit IV. Béla magyar király leánya volt, 1242-ben az újabb kutatások szerint Znióváralján született. Szülei a tatárpusztítás elől Klisszába, Dalmáciába menekültek s a veszedelem idején tett fogadalmuk értelmében, hálából az isteni Gondviselés segítségéért, gyermeküket az egyház szolgálatára szánták s már egészen kicsi korában beadták a veszprémi Szent Katalin-kolostorba, a szentdomonkosrendi apácákhoz. Vele ment dajkája, Bodoméry Tamás főispán fiatal özvegye, Olimpiádis asszony is, Erzsébet nevű leányával. Margitot tízéves korában 18 társával átvitték a Nyulak-szigetén épült, Boldogasszonyról elnevezett domonkosrendi apácakolostorba, ahol élete végéig maradt. Még nem érte el tizenkettedik évét, amikor fogadalmat tett. Tizenkilenc éves volt, amikor nagy ünnepélyességgel apácának szentelték föl. A források szerint több ízben alkalma lett volna, hogy visszatérjen a világi életbe. Előbb állítólag egy lengyel herceg, majd II. Ottokár cseh király kérte meg kezét, de a kegyes életű királyleány nem cserélte föl fátyolát a menyasszonyi koszorúval. Istennek ajánlott önsanyargató életmódja még az egykorú fogalmak szerint is párját ritkította. Gyenge teste azonban nem sokáig bírta ki a lemondás szenvedéseit; huszonkilenc éves korában meghalt. A személyéhez fuződő, még életében tapasztalt s később megismétlődő csodás jelenségek hatása alatt, kevéssel a temetés után megindult az eljárás szentté-avatása érdekében. De bár az erre irányuló hivatalos vizsgálat, a fönnmaradt jegyzőkönyv bizonysága szerint, meglepő eredménnyel járt, a végleges elintézés - többszöri sürgetés ellenére is - késett. A sokáig húzódó ügy végül 1805-ben, olymódon fejeződött be, hogy a Szent Domonkos-rend kérésére VII. Pius pápa megengedte Boldog Margit halála évfordulójának (január 18-ának) ,,festum duplex'' gyanánt való ünneplését. A magyar nép közvéleménye azonban, noha kedveltjét hivatalosan csak ,,Boldog'' jelző illetné meg, ösztönös ragaszkodással továbbra is kitartott a régi szólás mellett s hitbuzgósági eszményét mai napig Szent Margitnak nevezi.
A közönségesen Margit-legenda néven emlegetett műnek 231 lapra terjedő, nyolcadrét papirosra írt, elején csonka, végén befejezetlen kézirata 1836 óta a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. A magyar nyelvű szöveget először Ferrari (Ferrarius) Zsigmond bécsi domonkosrendi szerzetes említi De rebus Ungaricae Provinciae S. Ordinis Praedicatorum (Viennae, Austriae) c. 1637-ben megjelent munkájában, mely a Legenda latin fordítását is magában foglalja. Ferrari szerint a magyar nyelvű kézirat a töröktől menekülő margitszigeti apácák révén, idők folyamán Nagyszombatba került; innen szerezte ő meg egy másolatát, melyet aztán lefordíttatott magának. - Az ismert és reánk maradt kézirat utóbb Pozsonyba jutott s Pray György-nek, a kiváló jezsuita történetírónak a tulajdona lett. Ő tette aztán közzé nyomtatásban 1770-ben ily című munkájában: Vita S. Elisabethae Viduae nec non B. Margaretae Virginis. Tyrnaviae. Kiadványát igen értékes történeti tájékoztató vezeti be. - Tizenkét évvel később Vajda Sámuel, tihanyi apát a nagyközönség részére is hozzáférhetővé akarván tenni, saját kora helyesírása szerint adta ki. E kiadás azonban nem alkalmas a zavartalan olvasásra, mert akkoriban a kézirat részei még nem voltak megfelelő módon elrendezve, s így történt, hogy több helyen össze nem tartozó lapok kerültek folytatásként együvé. Erre vonatkoznak a Vajda-féle kiadványban az efféle kitételek: ,,Alig ha itt-is egy kevés heánosság nintsen e' régi írásban.'' A Nemzeti Múzeum birtokában levő s már rendbehozott kódexet a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Volf György tette közzé 1879-ben, a kézirathoz teljesen hű, betűszerinti, tehát ismét elsosorban tudósoknak szánt alakban, a Nyelvemléktár című nagyobb sorozat nyolcadik kötetében. Volf György állapította meg, hogy a kódexet Ráskay Lea, egy előkelő származású margitszigeti, domonkos- vagy - amint magyarosan mondják - dömésrendi apáca másolta 1510 táján. Volf Györgyön kívül napjainkig sok tudós foglalkozott már a Legenda különbözo kérdéseivel. Az irodalomtudósok egész sora kutatását főképpen annak megállapítására irányította, hogy ki írhatta a Legendát. Ezt azonban máig sem sikerült kideríteni. Mindössze annyi bizonyos, hogy az ismeretlen szerző latin eredet nyomán írta a magyar szöveget. Az újabb búvárkodások nyomán kitűnt, hogy a latin legenda két forrásra vihető vissza. Az egyik mű, melynek alapján készült, a legújabb kutatások szerint fr. Marcellus XIII. századi magyar dominikánus szerzetestől származik, a másik forrás pedig az a latin nyelvű jegyzőkönyv lehetett, melyet Boldog Margit halála után 1276-ban vettek föl a szentté avatással kapcsolatos vizsgálat ügyében.



    Margit napja....      Alighogy elmúlt a Medárd-veszély, tizedikén Margit okozhatott meglepetést. "Margit felhőtől fél, égi háborút vél" - mondogatták az öregek arra utalva, hogy a zivatar elveri a gabonát és leveri a gyümölcsöt a fáról. Júniusban inkább már száraz, napos idő lenne kívánatos, mert ez a gabonaérés ideje. "A júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazda kezébe" - tartja a népi megfigyelés. Szintén termésjósló nap volt 11-én Barnabás napja, amikor "Ha szép az idő, tele lesz a magtár, ám az eső csak pusztítja a szőlőt".     "Medárdius tájban a nyár hideg faggyal nem jár" - állítja egy régi népi megfigyelés, amely az ilyenkor még néha előforduló hűvösebb napokra utal. Több a valószínűsége viszont a Margit naphoz fűződő, és a nyugtalanabb időjárást jelző regulának: "Margit felhőtől fél, égi háborút vél". Mindenesetre a sokévi megfigyelések szerint június az egyik legzivatarosabb hónapunk és a haragvó villámoké is. Nem árt tehát megszívlelni egy másik hajdani figyelmeztetést: "Jól figyelj, s a vihar során / messze kerüld el a tölgyfát. / Lucfenyőtől mindig szaladj, / de a bükkhöz hű maradhatsz." Egyébként a 10-én esedékes névünnepet sokfelé Retkes Margit napjának is nevezték, merthogy a gazdaasszonyok szerint az ekkor elültetett retekmag ígérte a legjobb termést. Másutt e napot Legyes Margitnak titulálták, és az ablakokat zárva tartották, mert különben abban az évben sok lesz a légy. (Állítólag a kötényében hozza a legyeket, és onnan engedi be a konyhába.

2016. június 5., vasárnap

Június 5. - Környezetvédelmi Világnap

Minden ember, főleg az aki növénybarát, tehet a környezete, a Föld egészségéért.

Vigyázzunk erre az aprócska bolygóra, mert másutt nincs helyünk.    S ha még évek múlva is szeretnék madarak zenéjére ébredni reggel,  akkor tennünk kell nekünk is érte valamit.



Tegyünk a levegőnk, és környezetünk tisztaságáért, gondoljuk át mit kockáztatunk.

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája
.


A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel: „Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.”

A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAPPÁ  nyilvánította.

A hatalmas világegyetemben kis gömb kering egy csillag körül; harmadik a bolygók családjának sorában - Merkúr, Vénusz, Föld. 

A Föld  a kőzetbolygók  csoportjába tartozik.Anyagának nagy része kőzetekből áll, míg  belsejében nagyméretű fémes mag helyezkedik el. Kora 4,6 milliárd év.


Mi ezen a nem is olyan kicsi bolygón élünk.   A Föld valójában egy óriási űrjármű, amelynek átmérője 13000 kilométer, és 30 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguld a pályáján. 24 óra alatt teljes körfordulást végez. A szárazföldek a Föld felszínének 30%- át adják. A fennmaradó 70%- át a tengerek és óceánok teszik ki.

Az utóbbi évszázad lendületes fejlődése drasztikus hatást gyakorolt élőhelyünkre. A saját élőhelyünket olyan mértékben romboljuk, mintha egy kifejlődött  gyermekkel lassan ölő mérget itatnánk minden nap. Az iparosodás, a termelés ökológiai katasztrófához vezeti ezt a kis kék bolygót, amely talán egyedül kering ezen tulajdonságokkal az egész univerzumban.
 Földünk már több esetben túlélt nagy katasztrófák színhelye. Volt már klímaváltozása, pólusváltása, nagy aszteroida becsapódása. A Föld mindig túlélte ezt, csak az élővilága nem.


A tudósok szerint egy klímaváltozás küszöbén vagyunk, amely még visszafordítható. Az életet adó széndioxid egyszer a halálunkat okozza. Az utóbbi 100 évben annyi széndioxidod bocsátott ki az emberiség, amennyit a földtörténet óta semmi. Hogy bolygónk melegszik, az tény, és ha így folytatjuk 2025.-re eltűnik az északi jégsapka, amely katasztrofális körülményeket idéz elő.

Vers vasárnapra

Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.


Június van

 A régi rómaiak a hónap első napján (Calendae) az ajtópántok és zárak védőasszonyát, a házak oltalmazóját, a család gondozóját, Carna istennőt ünnepelték. Ovidius szerint Carna - isteni erejénél fogva - mindent kinyitott, amit zárva talált, és mindent becsukott, ami nyitva volt. A római polgárok iránta érzett tiszteletüket cirkuszi játékokkal és ételáldozatokkal – elsősorban szalonnával és babfőzelékkel – rótták le. Ezen a napon – a viharok istennőjének, Tempestasnak az ellenőrzésétől tartva – gondosan kijavították ajtajaik zárjait, vasalásait.

Június elseje azonban elsősorban Juno, az istenek királynőjének a napja volt. A Calendae rituáléra általában napkeltekor, a házi szentélyben került sor, és rendszerint a család legidősebb férfitagja celebrálta. Mivel Juno, mint Janus ellentéte, istenként oltalmazza az asszonyokat, ezt a hónapot tartották a legalkalmasabbnak a házasságra. Különösen a telihold vagy a nap és a hold együttállásának ideje volt erre kedvező.

 A dél-indiai keralaiak számára viszont a délnyugati monszun kezdete e hónap. Az időjárási megfigyelések szerint – menetrendszerűen május legvégén, vagy június első napjaiban – fővárosukban, Thiruvananthapuramban ered el elsőként a már régóta várt eső.

 Az európai folklór úgy tartja, hogy ha júniusban jó az idő, bőséges termés lesz, a júniusi estéken röpködő denevérek forró, száraz időt jeleznek, és, ha a fecskék a talaj közelében szállnak, hamarosan eső várható.

Délnyugat-Angliában még a 19. sz. elején is élt az a júniusi pogány szokás, hogy júniusban virágokat dobtak a folyókba.  Az angolok derűs, vidám hónapnak tartották a júniust, mely elviszi a tél összes bajait. Azt mondták, hogy „a júniusi méhrajzás ezüstkanalat ér”, ha a június meleg és nedves, a farmernek nincs oka az aggodalomra; a száraz időt meg azért szerették, mert hamarabb kezdhették a betakarítást, és könnyebb volt az aratás.

Június régi magyar neve a Nyárelő, de a szentekről vett elnevezése, a Szent Iván hava is használatos.
A magyarok régen júniust hívták még Gödölyetor havának, Eper havának, Szent István havának, valamint Napisten havának is.




Ez az egyik legzivatarosabb hónapunk. Június 21-e a nyári napforduló dátuma, a csillagászati nyár kezdete. Az év leghosszabb napja ez, amikor a nappal 15 óra 58 percig tart. Sajnos, e naptól kezdve már három perccel újra rövidülnek a nappalok. 

2016. június 4., szombat

1920. Június 4. Trianon

 



A diktátum okozta nemzeti tragédia mélységét és méreteit csak akkor érzékeljük igazán, ha a számok tükrében vizsgáljuk a történteket.

A történelmi Magyarország 282 870 négyzet km területéből, 103 093 Romániához, 61 633 Csehszlovákiához, 62 092 a Szerb- Horvát- Szlovén királysághoz, 3965 Ausztriához és 589 Lengyelországhoz került. Megmaradt 92 963 négyzet km. Az 1910-ben még  több mint 18 millió  főt számláló ország lakóssága, 7 615 117-re csökkent. Több mint 3,3 millió magyar rekedt az országhatárokon kívül. Ebből 1 662 000 Erdélyben, Partiumban és Kelet- Bánságban, 884 000 Felvidéken, 561 800 a Vajdaságban, Szerémségben és Muramelléken, 183 000 Kárpátalján, 26 200 pedig Őrvidéken élt.

Az új határvonalak meghúzásakor, a vasúthálózat 62,2%-át, a kiépített utak 64,5%-át, hajóútjainak 64,4%-át elveszíti. A termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Megfosztották az összes szén, arany, ezüst, réz, valamint sóbányájától és vízierőműveinek nagy részétől is. Falvakat szeltek ketté, 52-őt a román , 22-öt az osztrák, 76-ot a csehszlovák, 71-et pedig a jugoszláv határon. Több mint 100 falut és várost a közlekedési és vízszolgáltatási lehetőségektől vágtak el. Az ország területi megcsonkítása mellett a békediktátum csupán 35 000 főben állapította meg a magyar haderő létszámát és jóvátétel fizetésére kötelezte Magyarországot.

Ezek csak a fizikai, számokban kifejezhető következményei, melyek nem tükrözik a történteknek okozta, máig tartó lelki traumát. A kisemmizett, szétszakított és elüldözött családok százezreinek tragédiáját. A nemzet egészének bánatát.



Az Országgyűlés 2010. május 31-én június 4-ét nyilvánította a nemzeti összetartozás napjának.

2016. május 10., kedd

"...évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében."



Ez az idézet Herman Ottótól, a sokoldalú magyar tudóstól származik, aki természettudományos munkássága mellett a magyarság hagyományos, ősi műveltségét, népi mesterségeit is kutatta és leírta. Ő alapozta meg a tudományos madárkutatást Magyarországon a Magyar Ornitológiai Központ megalapításával. Herman Ottó javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10.-t.

 Az emberek már ősidők óta különös vonzalmat éreznek a madarak és fák iránt. A "Madarak és Fák Napja" mégis az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön.

A MADÁR
A szárnyas lények a világon mindenütt elsősorban az éghez – az isteni szférához – tartoznak, ezért az égi lélek szimbólumai. Így van ez a magyar nép műveltségében is: a kereszténység előtti időkben a táltosok, sámánok lelke is madár képében szállt a túlvilágra megtudni a jövendőt, vagy megküzdeni a rosszindulatú szellemekkel. A honfoglaló magyarok totemállata (az Árpád nemzetség állatőse) a turulmadár (valószínűleg valamely sólyomfaj) volt. Az eredetmonda szerint a nemzetség ősanyját, Emesét turul termékenyítette meg. A madárlélek szimbólum jelentése jellemző a kereszténységben is, például a Szentlélek galamb képében jelent meg Jézus feje felett, mikor megkeresztelkedett.
A FA

A fa a legősibb, az egész világon elterjedt, egyetemes növényszimbólum. A fa az örök fejlődés és megújulás, a termékenység; a kiszáradt fa az elmúlás jelképe. A magyar népmesékben is gyakorta találkozunk vele: égig érő fa, aranyalmafa. Az életfa ágai az égi világba vezetnek, gyökerei az alvilágba nyúlnak; utat szimbolizál, amelyen a sámánok, táltosok, mesehősök az égbe vagy alvilágba juthatnak.




       

 

Ezen a napon - Kányádi Sándor

 A romániai magyar irodalom középnemzedékének sajátos nyelvű és sok változáson, küzdelmen csiszolódott alakja Kányádi Sándor


Kányádi Sándor erdélyi (romániai) magyar költő és műfordító 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Románia).

Versei az ezredforduló költészetellenes világában is sok ezer példányban fogynak el. Népszerű gyermekversein nemzedékek nőttek fel: a könnyen mondható, különleges ritmikájú, az élőbeszédhez közelítő versei alapvető erkölcsi értékek közvetítői is.




Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

1996



Ha a napnak   —   vers

Ha a napnak lába volna,
bizonyára gyalogolna.
Ha pedig keze is lenne,        
akkor ő is cipekedne,
s leülne, ha elfáradna,
ide mellénk, a kis padra.
Kérges kezét térdre ejtvén,
merengne a holdas estén.
Úgy várná be, szépen ülve,
hogy őt a föld megkerülje. 

Nyári alma ül a fán 


fa alatt egy kisleány.
Néz a kislány föl a fára,
s le az alma a kislányra.
Nézi egymást mosolyogva:
lány az almát, lányt az alma.
Gondolkozik, mit tehetne,
áll a kislány lábujjhegyre,
nyúlánkozik, ágaskodik,
ugrik, toppan, kapaszkodik.
De az alma meg sem moccan,
csak mosolyog a magasban.
És a kislány pityeregve
csüccsen, huppan le a gyepre.
Lomb közt szellő szundít csendben,
de a sírásra fölserken,
sajnálkozva néz a lányra,
és az ágat meglóbálja.
S hull az alma, örömére,
pont a kislány kötőjébe.