"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2017. október 17., kedd

Hegedű -Guiseppe Antonio Guarneri itáliai hegedűkészítő

 1698. VIII. 21- 1774. X.17született Guiseppe Antonio Guarneri itáliai hegedűkészítő, akinek jele: IHS. Antonio Stradivari mellett az egyik legjelentősebb hegedűkészítő volt.


A hegedű, illetve a vonós hangszerek kialakulásának folyamata az őskorig nyúlik vissza. Feltehetőleg a felhúzott íj képezte az első húros hangszerek egyikét, amelyet a megfeszítés változtatásával különböző magasságú hangok képzésére bírtak rá. A fejlődés második állomása az íj eltűnése volt; helyére egy megmunkált nyak és láb került. A rezonáló testet azonban már az emberek maguk állították elő. A húrokat egymás mellé rakták, és a nyakhoz kulcsokkal rögzítették, ami által lehetővé vált a húrok hangolása is. Ez feltehetőleg akkoriban következhetett be, amikor a nomád halászó és pásztorkodó népek letelepedtek és áttértek a földművelésre, majd a kézműiparra.

A hegedű először Észak-Itáliában bukkant fel, a 16. század közepén. Annak ellenére, hogy a hangszerek nagy része azóta elpusztult, festményekről ismerjük az akkori „hegedűket”. Ezek nagy része csak három húrt tartalmazott. A hegedű megalkotói valószínűleg három forrásból kölcsönöztek ötleteket: a rebektől, amit a 10. század óta használtak (és az arab rebáb hangszer nyomán került be Európába), a fidulától, ill. a lira da bracciótól. Az első pontos leírás Jambe de Fer Zene összegzése című könyvében található, amit 1556-ban adtak ki Lyonban. A hegedű ekkora már Európa-szerte igen elterjedt volt.

Egyes állítások szerint az első igazi hegedűt Andrea Amati készítette a 16. század első felében a Medici-család részére, akik egy olyan, utcazenélésre is alkalmas hangszert szerettek volna, ami minőségében eléri az akkori legelterjedtebb hangszer, a lant színvonalát. Amati eredetileg csak pengetős hangszerekkel (liuto, azaz lant – innen származik az olasz hegedűkészítők mai neve – liutaio – is) foglalkozott, és csak abban az időben kísérletezett gambák építésével. Mivel a gambák hangja igen szép, de túlságosan gyenge volt, Amati a jövőt egy újfajta, vonóshangszerben látta. A hegedű megjelenése után igen gyorsan elterjedt Európa-szerte. Például az akkori francia uralkodó, IX. Károly egész zenekarnyi hangszert rendelt tőle.
A legrégebbi, még egyben lévő hegedű, ami a „IX. Károly” becenevet viseli, Cremonában készült 1564-ben.
A leghíresebb hegedűkészítő családok: Amati, Guarn(i)eri, Stradivari. Ezenkívül híresek még Jean Baptiste Vuillaume és Steiner munkái.

A hegedűkészítés Magyarországon közel százötven évvel az itáliai hegedűkészítés kialakulása után jelent meg, nagyjából a 17-18. században.

/Forrás: mindent a hegedűről/

Kutatók és zenészek számára eddig megfejthetetlen rejtélynek tűnt, hogy minek köszönhető a cremonai hangszerkészítő-mesterek, elsősorban Antonio Stradivari és Giuseppe Guarneri del Gesú által alkotott hegedűk kivételes hangzása.

Eddig már több hipotézis is napvilágot látott, de egyiket sem tudták egyértelműen bizonyítani. Az egyik elmélet szerint a lakkréteg alatt található leheletvékony alapozás okozza a különös hangzást. Mások a fa kezelésére használt anyagot sejtik a rejtély hátterében.

Berend Stoel, a hollandiai Leideni Egyetem kutatója és Terry Borman, amerikai hegedűkészítő komputeres tomográffal vizsgálták meg öt cremonai hegedű anyagát, majd összehasonlították ezeket hét modern hegedű anyagának szerkezetével.

Teliholdkor választotta ki a mester a fákat

A klasszikus és a modern hegedűk anyagának átlagsűrűsége nem tért el jelentősen egymástól, ám azt találták, hogy az öreg hangszerek fájának tömörsége sokkal egyenletesebb. Mivel a fa sűrűségének akár kismértékű változása is hatással van a hangszerben keltett rezgésre, ezáltal a hangzás minőségére, a felfedezés megmagyarázhatja a cremonai hegedűk különlegességét.

A legenda szerint Stradivari mindig teliholdkor ment ki az erdőbe, hogy kiválassza a megfelelő fát (lucfenyőt) a hegedű elkészítéséhez. Egy kis felületen eltávolította a fa kérgét, majd a fát ütögetve hallgatózott, hogy megfelelő-e a hangzása.

Hogy a legendából mennyi igaz nem tudni, de a kutatópáros szerint mivel a kérdéses időszakban (a 17. század közepétől a 18. század elejéig) hűvösebb volt az éghajlat, a fákban vékonyabb évgyűrűk alakultak ki, így valószínű, hogy ez okozta a fák egyenletes tömörségét, és végső soron a különleges hangszerek egyedi hangzását.


Reményik Sándor: Hegedű sír

A roppant csillag-kupola alatt.

Oly kristálytiszta üveghangokon

Jajdul a végtelenbe valaki;

Úgy ostromol Istent és éjszakát,

Könyörög, lázad, adja meg magát,

Hogy lehetetlen meg nem hallani.


És mennyi ilyen kristály-hegedű –

És mennyi ilyen harmat-tiszta hang –

És megváltásra méltó mennyi bánat

Az örök csillag-kupola alatt.


Ha ezeket nem hallja senki sem,

Ha ezeket nem bánja senki sem:

Mért hallaná meg az én hangomat?



 

2017. október 16., hétfő

KENYÉR VILÁGNAPJA

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA.



Az első kenyeret készítő civilizációnak a sumért és az egyiptomit tartják. A kenyér fogyasztása a mindennapi élethez tartozott; megmaradt falfestményeken jól láthatók a kenyérsütés egyes fázisai is. A kenyér misztikus volta már ekkor megjelenik: egyiptomi falképeken ovális és kúp alakú kenyeret ajánlanak fel az isteneknek. A Genezis könyvében Ábrahám fia Lót két angyalt lát vendégül, akiknek kovásztalan kenyeret sütöttek, másoknak kovászost. Jézus a csodálatos kenyérszaporítás alkalmával ötezer embert lakatott jól kovászos kenyérrel. Az utolsó vacsorán ugyanakkor kovásztalan kenyeret tört meg, amivel saját magát azonosítva mondta: „ez az én testem”. Ezzel a kenyér szakrális jelentését örökre ránk hagyta, megerősítve azt, hogy az emberiség számára ugyanolyan fontos a lelki táplálék, mint a testi. Ezzel az eseménnyel a kenyér még jobban kiemelkedett napi táplálékaink közül.

Belső-Ázsiában és Európában (Magyarországon is) a kenyér történetének minden fejlődési foka élő valóság; a lepényszerű lapos kenyértől a magas, finom, fehér kenyérig minden változatát készítik. Hiába ismerik a kenyérnek és összetevőinek minden titkát, mégis azt érzik: a kenyérben valami „természetfölötti” erő, a múlt és a jövő rejlik, az emberiség élete függ tőle.
A „kenyér” szó ugor eredetű (nem finnugor!), bolgár-török eredetű pedig az eke, árpa, búza, arat, sarló, boglya – tehát a legfontosabb, gabonatermesztésünkhöz tartozó szavak. Eleink annyira tisztelték a kenyeret, hogyha véletlenül leesett egy darabka a földre, azt fölvették és megcsókolták. Városainkban a megmaradt megszáradt kenyeret nem dobták ki, hátha használja még valaki étkezésre. (Sajnos a mai rossz technológiának és a különböző adalékanyagoknak köszönhetően a kenyér nem szárad, hanem penészedik, erjed, savanyodik).

Sokan emlékeznek még arra, hogy nagyszüleink mielőtt megszegték a kenyeret, késsel keresztet rajzoltak rá. A kenyérsütés napja ünnep volt, ami egy héten egyszer történt. A jól megkelesztett, kidagasztott kenyeret kerek vagy hosszúkás, lenvászon kenyérruhával kibélelt formába (szakajtóba) tették. Ha otthon nem volt kemence, elvitték a pékhez, és szép pirosra sütötték. Érdekes, hogy a Székelyföldön egészen sötétre, majdnem égettre sütik a kenyeret, és még melegen ütögetve leverik a sötét réteget. A vastagabb héjú kenyeret szívesebben fogyasztják, mint a vékonyat. A székelyeknél olyannyira fontos a mindennapi kenyér, hogy szinte minden főtt ételhez fogyasztanak: leveshez, főzelékhez, tésztához, pityókához.
Napjainkban is sokkal nagyobb becsülete van ott a kenyérnek, a szűkös történelmi idők megtanították rá a székelyeket. Ha ennyire fontos az élethez a kenyér, akkor bizonyára a halottnak is adtak útravalóul a túlvilágra. Hun fejedelmi temetőhelyeken a Góbi-sivatagban találtak a régészek kővé keményedett, lángosszerű kenyeret, illetve inkább lepényt (langallószerűt). Léteztek áldozati kenyerek is, amelyeket hitviláguk szerint formáztak: Nap, Hold, csillagok, állatok. Priszkosz rétor többször is megfordult a hun király, Atilla udvarában és leírta az étkezésüket: „…Először Atilla felszolgálója lépett be egy tállal és utána a többiek, akik mindannyiunknak felszolgáltak, kenyeret és különféle élelmet rakva az asztalokra… A hunok a húsételekkel szívesen fogyasztottak kenyeret…”
A honfoglaló kenyere valami olyasmi lehetett, mint a palócok ma is készített bodagja. Az érett rozskalászt megpörkölik, amíg a kalászból csak a szemek maradnak, megduzzadva. Kézzel kimorzsolják, fateknőbe vagy cserépedénybe teszik, megtisztítják, sóval behintik, famozsárban megtörik. Az ebből készített lepényt parázstűzben megsütik. Régebben átizzított kőlapon is sütöttek bodagot, „hamuban sült pogácsát”. Magyar népmesék gyakori szereplője ez a kenyér, amit útravalónak adnak a legkisebb fiúnak, amikor elindul szerencsét próbálni. Ebben a formában sem csupán étek a sajátos pogácsa, mert leggyakrabban meg sem eszi a fiú, inkább túlvilági segítőként számít rá. Csíkban és Háromszékben a lepényt még ma is „kőre leppencs”-nek nevezik, a Bodrogközben pedig kövönsültnek.

Az igazi magyar kenyeret kovásszal készítik, kemencében sütik. Akkor jó, ha szép magas lesz. Mátyás királyról feljegyezték, hogy „magyar módra”, kovásszal süttetett kenyeret. Mátyás király házassága – az olasz Beatrixszal – előtérbe hozta a fehér zsemlyék sütését. Híres mestere Zsemlyesütő Gáspár volt, aki olyan tekintélyre tett szert, hogy a főváros polgára, sőt tanácsúr is vált belőle.  Pékmesterek sütötték, és piacon árulták. A szegények eledele a fekete kenyér volt, amit nem piaci padokról árultak, hanem földre terített gyékényről.

A kenyérfogyasztás a XVI. századra jelentősen megnőtt, az alföldi búzakenyér a XVIII. századra fogalommá vált; kiváló minőségét, szokatlanul nagy méretét angol, francia, német utazók csodálták. A kenyér különleges helyzete mindennapjainkban kivívta magának a néphagyományban is betöltött fontos szerepét. Számos szokás és tilalom tartozik készítéséhez és fogyasztásához, a családi jólét biztosítása érdekében.



Magyarok, akikre büszkék vagyunk

Ezen a napon ..

 2003. október 16-án halt meg Papp László ökölvívó.  Háromszoros olimpiai, kétszeres Európa-bajnok, és a profik között is Európa elsőszámú öklözője volt. Angyalföldön született, és nőtt fel. Futballistának készült, majd mégis ökölvívó lett, édesapja intése ellenére: „Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!”

Amatőrként összesen 193 mérkőzésből 183-on győzött 2 döntetlen és 8 vereség mellett. Három olimpia, két EB-, két főiskolai VB-, 6 magyar bajnokság kapcsolódik a nevéhez. 1957-ben engedélyezték profi pályafutását, 27 diadal, 2 döntetlen, Európa-bajnoki cím a mérlege, amit Chris Christiansentől szerzett meg 1962. május 16-án Bécsben. Hatszor sikerült megvédenie elsőségét.

1965-ben mérkőzhetett volna a VB-övért, de a kommunista vezetés nem engedte küzdeni. Ha kissé késve is, de kárpótlást kapott a boxvilágtól, 1990-ben megkapta a talán legjelentősebb profi boxszervezet, a WBC „A világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának” járó övét. Papp László edzőként is nagyot alkotott. 1969 és 1992 között kisebb megszakításokkal a magyar amatőr ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánysága alatt a magyar boxolók megszámlálhatatlan ezüst és bronz mellett egy olimpiai, egy VB- és tíz EB-aranyérmet nyert. 2001-ben Puskás Ferenc és Balczó András mögött harmadik lett az évszázad magyar sportolója szavazáson.

forrás:
szegedma

2017. október 14., szombat

Szádelői völgy

A Szlovák Karszt sok látnivalója közt talán a legszebb gyöngyszem a Szádelői-szurdok-völgy.

Meredek sziklafalak,mély szakadékok,kristálytiszta vizű patak, sok növény, gazdag állat és rovarvilág teszi különlegessé ezt a látványosságot.

   


A Cukorsüveg

Őszi díszek a lakásban








Ilyenkor őszidőben a természet pompázatos színkavalkádja, a különféle formájú, fajtájú terméssel, a lehulló levelek és az ilyentájt nyíló  virágok egytől egyig otthonunk méltó díszeivé válhatnak.

Az őszi színeket kombinálva, cserepes, vagy vágott virággal, néhány terméssel igazán szép őszi hangulatunk lesz!

Repülés - hangsebesség

Minden egy nagy álommal kezdődött. A repülés álmával. Az első gondolat a madarak reptének utánzása volt. Az első feltaláló, akinek neve fennmaradt a festő óriás - Leonardo da Vinci volt. Sok vakmerő, sőt őrült próbálkozás, sok sikertelenség, sok emberáldozat előzte meg az első igazán sikeres akciót, amely a repülés két úttörőjének, Wilbur és Orville Wrightnak a nevéhez fűződik. Saját tervezésű és készítésű gépük nagy ujdonsága volt a motor. Ülésekkel nem rendelkezett, egy egyszerű csípőmozdulattal lehetett változtatni a szárnyak dőlésszögén. Gondos előkészületek után 1903 december 17-én Észak Karolinában a gép felszállt a levegőbe. Ez volt az első alkalom a világtörténelemben, hogy egy a levegőnél nehezebb szerkezet, pilótával a fedélzetén felszállt a földről. A Wright fivérek gépe, a Flyer azaz a "repülő" összesen 97 másodpercet repült, - de kiérdemelte a nevét.


1947. október  14-én először repültek a hangsebességnél gyorsabban.. Chuck Yeager amerikai berepülőpilóta lépte át a hangsebességet, X?1 kísérleti repülőgépével. 

1947-ben még viszonylag keveset tudtak a hangsebességről, a hangrobbanásról, a lökéshullámokról, ennek az egész jelenségkörnek a valóságos természetéről. Nemigen akadtak olyan szélcsatornák, amelyek modellezni tudták volna ezt a sebességtartományt és a benne uralkodó aerodinamikai viszonyokat. Komoly és félelmetes misztika vette körül a hangsebességet, amit az a korabeli kifejezés is jól jelez, hogy: hangfal, avagy ahogy az angol szlengben szerepelt: sound barrier. Egy fal, egy gát, amit át kell törni.

Chuck Yeager  egy seprűnyél segítségével volt képes végrehajtani az emberiség egyik legfontosabb repülését.

Előző este feleségével lovagoltak, amikor leesett a paciról és eltörte egy-két bordáját. Tudta, ha ez kiderül, nem engedik meg, hogy repüljön a géppel, úgyhogy egy állatorvossal tétette úgy-ahogy rendbe magát, jó barátja, Jack Ridley pedig seprűnyélből faragott egy egyszerű szerszámot, aminek segítségével úgy is be tudta csukni a kabintetőt, hogy ne kelljen felemelnie hozzá a karját, mert akkor nagyon fájtak az eltört bordái. Az X-1-et egy B-29-es bombakamrájához rögzítették, a nagy négymotoros emelte el a földtől, majd leoldották, aztán Yeager bekapcsolta a rakétahajtóművet. Elemelkedett, aztán viszonylag simán, és ami fontos: nem zuhanásban, hanem vízszintesen repülve 13 700 méteren lépte át a hangsebességet. Neki viszonylag egyszerű volt a repülés, a földön lévők azonban azt hitték, nagy baj van: előzőleg nemigen hallhatta emberfia a hangsebesség átlépésekor keletkező hangrobbanást. Yeager azonban a rakéták üzemanyagának kifogyása után siklásban megint csak simán leszállt a géppel.

Az X-1 vízszintesen is képes volt a hangsebességre

Bleriot óta talán nem is született olyan sztárpilóta, mint amilyenné Yeager lett, akiről könyvek, filmek készültek., A későbbiekben is sok rekordot felállított, ott volt a legfontosabb kísérleteknél, élő legenda, még az űrhajósok hírneve sem szorította háttérbe őt és azt a bizonyos repülést 1947. október 14-én.

Forrás IHO -Repülés
Márványi Péter

 

2017. október 12., csütörtök

Börzsöny - szép tájakon Magyarországon

Börzsöny hegység Magyarország északi részén, Pest és Nógrád megyében. A Kárpátok belső vulkáni övezetében található; az Északi-középhegység legnyugatibb tagja. A mintegy 600 km² területű hegységet északról és nyugatról az Ipoly, délről a Duna, keletről a Nógrádi-medence határolja.
Az egykori kráter pereme alkotja a Börzsöny legmagasabb csúcsait. A legmagasabb csúcsa a Csóványos (938 m). Magyarország 3. legmagasabb átlagmagasságú hegysége, a 100 legmagasabb magyar hegycsúcs közül 9 található a Börzsönyben.
A változatos táj remek túrázási lehetőségeket kínál. A Börzsöny nagy része nemzeti park. A Csóványosról tárul elénk az ország egyik legszebb panorámája a Dunakanyarral. A hegyen több emléket találhatunk a már évezredekkel ezelőtt letelepedett ősemberekkel kapcsolatban.

Rövid emberi léptékünkben szinte elképzelhetetlenül hosszú, a földtörténet időskáláján viszont alig pár pillanatnyi idő az a 16.5 millió év, amivel vissza kell forgatnunk az idő kerekét. Igen a Börzsöny tulajdonképpen fiatal hegység, életkora alig tizede a Mecsek, s alig huszada a Velencei hegységnek.
A hegység aljzatát a Diósjenő-Márianosztra vonaltól északra ősi kristályos palák, a vonaltól délre mészkő és dolomit alkotják. (E vonalat a geológusok Diósjenői ároknak nevezték el). Ezen 200 – 250 millió éves aljzatot a Nyugat-Börzsönyben 1200 m, míg Diósjenő térségében 5-700 m mélységben találták meg. Az ősi aljzatra a földtörténeti ókor végén több millió éves üledékes kőzetek települtek, majd 30 millió évvel ezelőtt az oligocén tenger, 25 millió évvel ezelőtt pedig a miocén tenger üledékei rakódtak.
Ez utóbbi üledékek az eróziós völgyek klasszikus példájának mondható „Honti szakadékban” jól tanulmányozhatók.
A lefolyó csapadék mélyen bevágta magát a Honttal szemközti hegyoldalba, feltárva az egykor erre kanyargó Ős-Ipoly kavicstakaróját és az alatta fekvő idősebb üledékes rétegeket.
A szurdokvölgy bejáratánál jégkori löszfalak fogadják az érkezőt. (Innen – különösen felázott időszakban – nehéz a feljutás). Feljebb szürke agyagrétegek, közötte finom vulkáni por lerakódásai figyelhetők meg.
A szakadék középső és felső szakaszának agyagos homokrétegeiben sok ősmaradvány található. Kagylóteknők, növényi maradványok, cápafogak, makkrák-töredékek. A szakadék egy tulajdonképpen ma is aktív mozgásban lévő (felső bevágódása felfelé „vándorol”, alul pedig feltöltődik) 25 – 35 millió éves felszíni földtani szelvény.
A Börzsöny „születésének” időszakában tágabb térségünkben, úgy Skandinávia déli szegélyétől Afrika északi pereméig egy – mai megítélésünk szerint - kellemes szubtrópusi tenger hullámzott. 
Mintegy 16.5 millió évvel ezelőtt a föld mélyén dúló erők hatására a tengerfenék vastagra ülepedett aljzatát felboltozva, majd áttörve füstoszlop, vízgőz, hamu és kőzettörmelék tört a felszínre.
A 16.5 millió ével ezelőtt elkezdődött és 13.7 millió évvel ezelőtt már be is fejeződött vulkáni tevékenység - a tudomány mai állása szerint - három szakaszban zajlott le.
A legelső – mindössze 500 ezer évig tartó szakaszában (16.5 -16.0 évvel ezelőtt) egy a későbbieknél nagyobb átmérőjű és magasságú vulkán jött létre, ezt lesüllyedés, ill. lepusztulás követte.
Ennek helyén tört ki és működött 16.0 – 14.5 millió évvel ezelőtt - az előbbihez hasonlóan - a Börzsönyi vulkánosság második szakasza.
Az újabb kori szakaszok az előzőeket rendre lefedték, de azok roncsolt maradványai a hegység peremterületein helyenként még kimutathatók.
Az egymás után működő tűzhányók mindig az előzők beszakadásos kalderájában épültek fel.
A mai, Központi-Börzsönyt létrehozó 14.5 – 13.7 millió évvel ezelőtti harmadik szakaszban létrejött rétegvulkáni kúp alapátmérője mintegy 12-14 km lehetett, relatív magassága pedig elérhette az 1200 métert. (Egyes kutatók ennél lényegesen magasabbnak gondolják).
Ennek kúpja az eltelt évmilliók alatt jelentősen lepusztult, eredeti kráterének helyén jött létre a 3.7 x 5.5 km átmérőjű, s közel 300 méter mély Fekete-pataki eróziós kaldera. E kaldera peremét a Jancsi hegy, a Hollókő (természetesen nem azonos a közel 100 km-re lévő Hollókő településsel), Kövirózsás, Várbükk, Nagyhideg-hegy, Csóványos, Magosfa, Miklós tető hegycsúcsok jelölik ki. (A Hollókő sziklacsúcsáról a kaldera tökéletesen beazonosítható). A harmadik szakasz elmúltával lecsendült a vulkánosság, így megszűnt a táj képét megváltoztató legjelentősebb erő. Az időközben visszahúzódó tenger ugyan a hegység lábait még elöntötte (ennek emlékét őrzik a Dél-Börzsönyben lévő Törökmezői, illetve az Észak-Nyugat Börzsönyben található Bernecebaráti és Perőcsényi Lajta-mészkő lerakodások), de lassan az egész terület szárazulattá vált.
Persze, ha kisebb mértékben is, de a terület képe ezt követően is folyamatosan változott. Vetődések mentén egyes területrészei lesüllyedtek, mások kiemelkedtek. Más részein törésvonalak jöttek létre, illetve a hegység nyugati irányban kibillent (ennek következtében az azonos korú és keletkezésű rétegek a hegység nyugati oldalán mélyebben találhatók).
Ezt követően a hegység mai arculatának alakításában egy másik erő – az erózió vette át a fő szerepet. Pár tektonikus völgytől eltekintve (Kemencevölgy) a hegység mai völgyhálózatának zöme eróziós lemosódás során alakult ki.
A lemosódások „eredménye”, hogy a Börzsöny eredeti vulkáni takarójából legalább 300 m vastagságú rész hiányzik.
Mindezek ellenére - s geomorfológiai vonatkozásban ez a Börzsöny legnagyobb értéke - a hegység az eredeti vulkáni formakincsének jelentős részét megőrizte. A hegység külső kúppalástján a vizek sugárirányban kifelé folynak, a kalderán belül pedig összefolynak, s vizüket a kalderaperemen átvágódó Csarna patak vezeti le.
A Börzsöny kalderája – létrejöttének kora és a reá ható külső felszínalkotó erők ellenére olyan jó állapotú,   amelyhez hasonlót a Kárpátokban is csak kettőt ismerünk:
 a Börzsönynél jóval fiatalabb Poljánát (érdemes egyszer felkeresni és megtekinteni, mert így nézhetett ki a Börzsöny úgy 5 millió évvel ezelőtt.) és a Görgényi- havasok legmagasabb kúpjának a 1777 m magas Mezőhavasnak szintén eléggé ép kalderáját. A hegység felszínének változása ma is tartó folyamat. A kőzetek aprózódása, fizikai, kémiai mállása kapcsán létrejön, vastagodik a termőtalaj, míg a csapadék e felhalmozott réteg lemosódását eredményezheti. (Napjaink éghajlatváltozása kapcsán lehullott özönvízszerű csapadékmennyiség olyan látványos átrendeződést okozhat némely területen, amihez átlagos körülmények között hosszú évtizedek kellenének).
Természetesen a térségbe érkező kevésbé avatott látogatókat inkább a kisebb részletek, a különös formák ragadják meg.
Ilyenek a hegygerincek kőtaréjai (Nagy Mána gerincéle, a Kövirózsás-Várbérc közötti sziklagerinc stb.), az ezekből létrejött, vagy „táplálkozó” kőfolyások, kőtengerek (Nagy Mána, Nagy-Pogányhegy déli oldala stb.), a hátrálva pusztuló krioplanációs lépcsők, illetve a kemény andezit alapkőzet különleges alakú képződményei (Szabó kövek, Viski kövek, Rend kövek, Boglyakő, Manókő, Asztalkő stb.).
A Börzsöny földtörténetének további érdekessége hogy a hegységképződés során, Nagybörzsönytől nyugatra hidrotermális úton létrejött, színesfémekben (arany, ezüst, bizmut stb.) gazdag terület keletkezett. Ennek bányászata a XIII.- XVI. században lecsengett, bár ezt követően többször is voltak rövid működései, ill. újraindítási törekvései. Sőt a kimerült bányák maradvány ásványvagyona iránt még napjainkban is tapasztalható némi érdeklődés.
Ugyancsak érdekes geológiai értékek a Szokolya térségben talált – a XVIII. században lebányászott vasérc telérek is.
Forrás:/ Teszáry Károly-Börzsöny/


  Bernecebaráti   a Börzsöny hegység nyugati lankái és az Ipoly folyó között terül el. Pest megye legészakibb települése, Nógrád megyével és Szlovákiával is határos.
Múltja sok ezer évre nyúlik vissza, hisz megtalálhatók a pattintott, csiszolt kőeszközöket használó emberek nyomai, valamint a bronzkor, a vaskor és a népvándorlás népeinek temetői, lakóhelyei.

Sisa Pista, az utolsó börzsönyi betyár – (anyakönyvezett nevén Benkó István, Zsunypuszta, 1846. augusztus 9. – Bernecebaráti, 1910. november 15.) juhász, betyár, majd élete alkonyán vadőr volt. Rablóból lett pandúr! 


A betyárok munkanélküli szegények voltak az 1800-as években, akik valamilyen okból (törvényszegés, Habsburg-ellenesség) bujdokoltak az ország területén. Nagy fekete kalapban fehér, bő ujjú ingben, fekete mellénnyel, fehér bő gatyában, csizmában jártak. Lovaikat onnan szerezték, ahonnan tudták. Legtöbbször nekik voltak a legszebb, leggyorsabb lovaik. Bujdostak a tanyákon, folyók nádasaiban, kocsmák padlásain. Nem egyszer elszegődtek csikósnak, őrizték az uradalmak méneseit, gulyáit, de hamar utolérték őket korábbi cselekményeikért, ezért sokszor kényszerültek visszatérni a kivert életmódhoz, a betyársághoz.

Kemence

A Börzsöny hegység egyik legszebb helyén fekvő kis falu Kemence. A települést festői környezet veszi körül. Az egész falu a Börzsöny oldalába simul, melyet a faluról elnevezett patak szel ketté, ami az Ipolyba torkollik.
A régészeti kutatások tanúsága szerint a terület már az őskorban lakott volt. A honfoglalást követően a területet a Hunt-Pázmány nemzetség kapta szolgálataiért.
A település nevét először egy 1156-os dézsmajegyzékben említik, mint esztergomi érsekség birtokát.
A község közelében két helynév utal arra, hogy Mátyás király és felesége Beatrix királynő szívesen vadászott a Börzsöny erdeiben.

A község 1751 és 1793 között a Honti megyegyűlések színhelye volt, s ez a falu felvirágzásához vezetett. Az egyemeletes barokk megyeházát 1751-ben építtette fel Esterházy Imre prímás, mint földesúr és Koháry András, mint főispán. A fejlődő település a 18. században éli virágkorát.
Képtalálat a következőre: „vármegyeháta kemence”