"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. február 9., csütörtök

Fák a magyar néphagyományban

A magyar népi szokásokban nagyon erős szerepe van a fáknak, zöld ágaknak az egészben kivágott fáktól kezdve (karácsonyfa, májusfa) az ágakon át (villőág, lucaág) az összefont vesszőkig (mint az aprószentek napi vessző). A felhasználás módja is sokféle. Díszitenek vele ajtót, ablakot, kutat, szobákat, templomot, még istállót meg ólakat is.

Tavasszal, természetesen speciális szerepet kap minden zöld. Virágvasárnapkor például a villőággal házról házra járnak, de máskor is, vasárnaponként, a zöldágjárók a falu utcáin vonultak végig és szórták szét a tavasz jelképeiként a zöld ágakat.

Bizonyos fák ágainak különös, mágikus erőt tulajdonitottak. Például rontás elháritására vagy megelőzésére a legalkalmasabbnak a nyírfát, fűzfát, bodzafát és a vadrózsát tartották. A Dunántúlon általában Szent György napja (április 24) volt a "zöldágazás" ideje. Az ország más részein pünkösdkor tűzték ki a zöld ágat. A Dunántúlon nyírfát, tüskés ágat, virágot, az Alföldön bodzát, a szlovákiai magyarok fűzfát, ritkábban gyümölcságat használtak erre.


Egy érdekes fa, a szívárványfa

az eukaliptusz félék közé tartozik, a fa törzsét a szivárvány minden színe csíkozza. Főleg Ausztráliában, Indonéziában, Pápua-Új Guineában, és az egyenlítő vidékén honos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése