"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. február 5., vasárnap

Gyógynövények csillagjegyek szerint

Kos:

Az egyik legaktívabb, legszenvedélyesebb jegy, melyre - éppen ezért - leginkább kívülről jövő "veszélyek" leselkednek. A hatalmas lendület miatt a Kosokat gyakrabban érik sérülések, ezért nagyon fontos számukra az izom- és a vázrendszer megerősítése.
A gyors és nagy erőket felemésztő mozgás miatt előfordulhat olyan jellegű kimerültség is, amely gyógynövényes támogatást igényelhet.
A Kos gyógynövénye gyulladások ellen a kamilla, macskagyökérrel és borsmentával pedig felfrissítheti a szervezetét.

Bika:
A béke emberének is nevezett Bikák látszólag nyugalommal tűrik az élet kihívásait. A visszafojtott indulatok és a "mellreszívott" problémák azonban igényelhetnek némi segítséget a természet boszorkánykonyhájából, hiszen ezek légúti, valamint mellkasi panaszokat okozhatnak. A Bikák számára idegrendszerük megerősítése is nagyon fontos.
Gyógynövényük a hársvirág, amit illatos akácmézzel érdemes dúsítani, valamint a lándzsás útifű is csodákra képes a nyugtató levendulafőzet

Ikrek:
Az Ikrek jellemző tulajdonsága a gyorsaság. Mindent egyszerre szeretnének elérni, nincs idejük a pihenésre, és nem erősségük a türelem. Imádnak sportolni, gyakran kerülnek ki közülük versenysportok jeles képviselői. Mivel az Ikrek szülöttei a mozgás szerelmesei, érdemes nagy figyelmet szentelniük izületeik épségének, egészségének megőrzésére.
Gyógynövényük a levendula (mint az örökös mehetnék ellenszere), valamint a citromfű és a gyermekláncfű.

Rák:
A Rák jegyű emberek az élet nagy problémáit szinte mindig érzelmi alapon közelítik meg, és nem fogadják el, ha nincs jó, érzelmekre alapozható megoldás. Képesek vesztes ügyek mellett is kiállni, ám mindez nem tesz jót a belső szerveknek, leginkább a máj kerülhet veszélybe, ám az idegrendszer karbantartása is igényelhet külső megerősítést.
Gyógynövényük az árvacsalán, illetve a máj tisztítása miatt nagy jelentősége van az articsókának és a máriatövismagnak is.

Oroszlán:
A szenvedélyes Oroszlánok egyszerűen imádnak élni és imádják mindazt, amit a Föld kínál számukra.
Nem véletlen, hogy gyakran küzdenek gyomorpanaszokkal, ám ez valójában nemcsak szélsőséges táplálkozási szokásaiknak köszönhető, hanem büszkeségüknek is. Soha nem mutatják ki valódi érzéseiket, és ha lelki sebet kapnak, akkor csendben dolgozzák fel fájdalmaikat.
Gyógynövényük a kamilla, a gyömbér, valamint a kerti kakukkfű.

Szűz:
A leglégiesebb tulajdonságokkal rendelkező jegy, melynek szülöttei kicsit túlérzékenyek lehetnek. Idegrendszerük ezüstszálakból szőtt finom háló, amely nagyon sérülékeny, éppen ezért sebezhető is. Gyakran szenvednek depressziós tünetektől, valamint migréntől.
Gyógynövényük az ibolya, valamint a macskagyökér.

Mérleg

A Mérlegek számára az egészségük mellett a legfontosabb az igazság szeretete. Ha kiáll valamilyen ügy vagy személy mellett, akkor akár az egészségét is feláldozza a jó érdekében. Még akkor is, ha a szervezete különböző tünetekkel, például bőrbetegségekkel vagy légúti panaszokkal jelzi, hogy sokat vállal.
Gyógynövénye a papsajt és az aloe vera.

Skorpió:

Szenvedélyes jegy, amely mindig a maga feje után megy. A Skorpiók hihetetlenül erős idegrendszerrel rendelkeznek, de gyengék az alhasi szerveik, különösen a húgyhólyag és a húgyutak megbetegedéseire kell figyelniük.
Gyógynövényük a rebarbara, a galagonya és a kamilla.

Nyilas:
A Nyilas szülöttei bátor emberek, akik sokszor szaladnak bele felesleges harcokba. Olykor meggondolatlanok, sőt, akár felelőtlenek is lehetnek, túl gyorsan döntenek fontos kérdésekben, de pozitív vonásuk, hogy szinte mindig vállalják is döntéseik következményeit. A józanság érdekében a nyugalom megőrzése a legfontosabb feladatuk, amit nem árt akár külső erőkkel is elősegíteni.
Gyógynövényük a nyugtató levendula és a citromfű, valamint az árnika, amely a bátorságuk és gyorsaságuk miatt esetleg beszerzett külső sebek gyógyításában játszik szerepet.

Forrás:life

Tea, gyógyteák

A teát, a feldolgozási módjától függetlenül, régóta egészséges italnak tartják. Lu Ju, a híres teamester már 780-ban észrevette, hogy a teától elmúlik a fejfájás, enyhülnek a sajgó és tompa fájdalmak, alábbhagy a depresszió. Ázsiában már évszázadok óta nem véletlenül magasztalják a tea gyógyító erejét. A 13. századi Japánban például akkor lett népszerű a zöldtea, amikor visszahozott a halál torkából egy magas rangú hivatalnokot. Néhány, a teának tulajdonított gyógyhatás:

serkenti a vérkeringést
segíti a tiszta gondolkodást
méregteleníti a testet
erősíti az immunrendszer működését
segít megőrizni a bőr fiatalosságát
ragyogóbbá teszi a tekintetet
javítja az emésztést
megszünteti a fáradtságot,
meghosszabbítja az életet



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése