Az 59.23 másodperccel világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok pécsi úszó - aki négy éve, Pekingben a magyar küldöttség egyetlen aranyát szerezte - végig vezetve nyert az S9-es sérültségi kategória döntőjében. A 20 éves sportoló az első magyar érmet nyerte Londonban.
Mindannyiunk
életében értékkel bír a sport, s ez még fokozottabban így van a
fogyatékkal élőknél: a sportolás során kialakított vagy csökkent
működésükből felerősített készségek, képességek növelik a környezettől
való függetlenséget, elősegítik a társadalomba való beilleszkedést.
A sportoló fogyatékosok múltja több mint száz
évre tekint vissza. Tudunk arról, hogy már 1888-ban létezett sportklub
Berlinben siketek részére. A siketek nemzetközi sportszervezete (CISS)
már 1922-ben megalakult. Igaz, ők soha nem csatlakoztak másik
fogyatékosságot képviselő szervezetekhez, mind a mai napig
világjátékukat önállóan rendezik Silent Games néven.
A testi fogyatékosok sportja a II.
világháború után indul útjára a maga nagyszámú katona- és civil
sérültjével. A sportban találták meg azt az
eszközt, amely révén a legkisebbre csökkenthetik az egyébként
viszonylagos mozdulatlanságra ítélt lét kedvezőtlen következményeit.
Jó
félévszázaddal ezelőtt a brit kormány létrehozott egy rehabilitációs
központot a gerincvelő-sérülést szenvedett második világháborús
veteránok részére a Stoke Mandeville Kórházban, amelyet egy kiváló
neurológus, Dr. Ludwig Guttmann („a bénák Coubertinje” – ahogy XXIII.
János pápa jellemezte a Római Paralimpián) vezetett. Ami ma már
nyilvánvalónak és közhelynek tűnik,
az akkor még újszerű volt: a sport gyógyít, függetlenségre nevel,
elősegíti a beilleszkedést. A sport az egyik legfontosabb eszközzé vált a
rokkant személy rehabilitációjában. A rehabilitációs sport meglehetősen
gyorsan fejlődött rekreációt elősegítő szabadidősporttá, s néhány éven belül megtette első lépését a versenysport felé.
A jelkép három zöld, piros
és kék mandalából, azaz keleti filozófiából ismert két őselvet, a
jangot és a jint magába foglaló körökből (T’ai ki) áll. Ez a hármasság
az NPB mottóját jeleníti meg: „mind, body, spirit”-et, azaz az emberben
egységesülő „lélek, test, szellem”-et.
Az öt mandalát
az olimpiai karikákhoz hasonlóan elhelyezve a fogyatékkal élők
sportjának szimbólumaként az 1988-as Nyári Paralimpiai Játékokon,
Szöulban használták először. Az 1989-ben megalakuló Nemzetközi
Paralimpiai Bizottság (NPB) ezt az ötös mandalát választotta szimbólumának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése