"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2015. április 9., csütörtök

Érdekességek a madarakról..

  A föld egyetlen szárny nélküli madara az új-zélandi kiwi.

A vadludak és libák gyakran V-alakban repülnek. Minden madár a szomszéd madár szárnya által keltett feláramló levegőben repül és ezzel az extra felhajtóerővel energiát takarít meg.
A kolibrik átlagosan 10 percenként táplálkoznak, minden nap a saját testsúlyuk kétszeresének megfelelő nektármennyiséget szívnak fel.
A Cher Ami nevezetű postagalamb elvesztette egyik szemét és egyik lábát az I. világháborúban, miközben üzeneteket szállított. Cher Ami elnyerte a Kiváló Szolgálatért Érdemkeresztet. Az elvesztett lábát egy falábbal helyettesítették.


A külső éppen olyan nagy szerepet kap a madaraknál, mint az embereknél, sőt! A hím madarak tollazata a hódításuk alapja, a nőstények szinte elbújhatnak mellettük. Persze ennek is megvan az oka. 
 
A legszínesebb madarak nem csupán azért öltöttek magukra színeket, hogy minket gyönyörködtessenek. Ahogy a természetben mindennek, úgy a színeknek is funkciója van. A kakasok hivalkodó tollazata általában azt szolgálja, hogy a tojók felfigyeljenek rájuk, és ezért van az is, hogy a "hölgyeknek" nincs szükségük ennyi színre, sőt, a fiókák és a fészek érdekében jobb, ha szürkés árnyalatot öltenek, mellyel szinte láthatatlanná válhatnak a ragadozók számára.

1. A mandarin réce (Aix galericulata)

A mandarin réce kifejlett kakasa nagyon feltűnő külsejű, nem téveszthetjük össze más madárral. Oroszországban, Kínában, Japában, Kaliforniában és az Egyesült Királyságban honos. Egyike azoknak a kacsafajtáknak, melyeket nem kell félteni a túlvadászattól, hiszen húsa borzasztó ízű, emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Mandarinréce (Aix galericulata)
Mandarinréce (Aix galericulata)

2. Indiai páva (Pavo cristatus)

A páva kakas is sokszínű tollazatával hívja fel a tojó pávák figyelmét. Párosodási szándékáról azonban nem csak szélesen széttárt faroktollai árulkodnak, de azok remegtetésével, valamint a jellegzetes páva-tánccal erősebbnek és nagyobbnak tűnik, amelyekkel az állatvilágban oly' fontos jelzéseket ad a párosodásra kész egyedeknek.

Indiai páva (Pavo cristatus)
Indiai páva (Pavo cristatus)

3. Aranyfácán (Chrysolophus pictus)

Az aranyfácán egy nagyon félénk madár, ezért nappal az erdő sötétebb részeiben rejtőzik el, éjszaka pedig a magasabb fák ágain pihen. A kakas tollazata igazán színpompás, hiszen feje, szárnyfedője és nyaka sárga, amelyben fekete csíkok vannak, de piros, zöld és fekete tollak is díszítik. Rejtőzködő természetük miatt azonban így is nehéz őket észrevenni. Gyönyörű hangja, kecses mozdulatai, rendkívül előkelő külseje sok nőstényt kápráztat el.

Aranyfácán (Chrysolophus pictus)
Aranyfácán (Chrysolophus pictus)

4. Hegyi kékmadár (Sialia currucoides)

Ezek a madarak Nevada államban élnek, otthonuk a magas hegyek legelői. A hímek tollazata gyönyörű égszínkék.
Sialia currucoides
Hegyi kékmadár

5. Kardinális pinty (Cardinalis)

A hím kardinális pinty egész testét piros tollazat fedi, csőre vörös, feje pedig fekete. Dél-Kanadában, az Egyesült Államok keleti részein, illetve Hawaii-on él. Úgy udvarol, hogy csőrével magokat adogat a tojó csőrébe. Hát nem kedves?

Kardinálispinty (Cardinalis)
Kardinálispinty (Cardinalis)

6. Pápapinty (Passerina ciris)

A hím pápapintyet élőhelye legszebb madarának tartják. A kakasokat kék, zöld és rózsaszín tollazatuk miatt háziállatként, kalitkában is tartották, csökkenő populációjuk miatt azonban ez most már illegális lenne.  Rovarvadászat vagy magcsipegetés közben azonban megleshetjük őket Észak-Amerika erdeiben.

Pápapinty (Passerina ciris)
Pápapinty (Passerina ciris)

7. Aranycsíz (Carduelis tristis)

Az aranycsíz a kanári vadon élő rokona. Szaporodási időszakban fényes, sárga-fekete-fehér tollazatával, légi manővereivel és csodálatos trilláival hívja fel magára a figyelmet.
Carduelis tristis
Aranycsíz

8. Gould-amandina (Chloebia gouldiae)

Szinte már természetellenes színekben pompázik ez a madár. Sárga, fekete és piros fejű gould-amandina fajtákkal is találkozhatunk. Utóbbiak különös ismertetőjele a nagyfokú agresszivitás.
Észak-Ausztráliában a trópusi erdőkben találkozhatunk velük. Érdekességük, hogy a fiatal madarak csőrén kék, éjszaka foszforeszkáló, gyöngyszerű díszítés található, hogy a szülők a sötétben se veszítsék szem elől fiókáikat.

Gould-amandina (Chloebia gouldiae)
Gould-amandina (Chloebia gouldiae)

9. Zöldszárnyú királypapagáj (Alisterus scapularis)

Ausztrália erdős, esős területein találkozhatunk a zöldszárnyú királypapagájjal, mely fajnak kakasai igen elegánsak - zöld szárnyuk ugyanis szinte öltönyként borul rájuk. Ha háziasítjuk, akár arra is rászoktathatjuk, hogy parancsszóra a kezünkre repüljön.

Zöldszárnyú királypapagáj (Alisterus scapularis)
Zöldszárnyú királypapagáj (Alisterus scapularis)

10. Paradicsommadár (Paradisaeidae)

Ennek a trópusi madárnak Új-Guinea és annak környező szigetei jelentik a természetes élőhelyet. A hímeknek meglepően hosszú farkuk van. Egyáltalán nem félénk madarak, ezért könnyen tenyészthetőek. Órákon keresztül képesek bonyolult násztáncot járni - akár csapatostul is - a nőstény körül, hogy annak figyelmét magukra vonják.
Paradisaeidae
Paradicsommadár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése