"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2017. január 4., szerda

Louis Braille – A vakírás feltalálója

Amikor Louis Braille 1809. január 4-én egy Párizshoz közeli faluban, Coupvray-ban megszületett, még csak néhány olyan iskola volt egész Európában, ahová a vakok járhattak. Különböző kézműves szakmákat és zenét tanultak. Ám könnyen alkalmazható írás hiányában a világ jelentős része hozzáférhetetlen maradt számukra.

Louis látóként született. De amikor háromévesen, mint annyiszor, apja nyeregmíves-műhelyében játszott, egy árral megsebesítette magát, és nem sokkal később megvakult. Alig tizennégy éves, amikor kitapogatható írás kifejlesztésébe fog, amelyből később megszületik az a bizonyos Braille-írás, amelynek segítségével a vakok mind a mai napig írnak és olvasnak.

network.hu network.hu

1878-ban egy párizsi kongresszuson a Braille-írást hivatalosan is a vakok iskoláiban használatos, nemzetközi módszerré nyilvánították. 1887-ben, Braille halálának 35. évfordulóján a megemlékező vak emberek Istennek tulajdonították, hogy elküldte hozzájuk Louis Braille-t, és amint mondták: „A balszerencséből, egy család sze­ren­csét­lenségéből szerencse sarjadzott milliók számára." Halálának századik évfordulóján, 1952-ben nagy állami pompával a francia nemzet leghíresebb személyiségei mellé újratemették Párizsban. A temetési szertartáson jelen volt a híres Helen Keller is, aki tizenkilenc hónapos korában süket és vak lett, ennek ellenére egyetemi diplomát tudott szerezni.

network.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése