"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2017. május 21., vasárnap

Szeged napja

1719.május 21: 1719-ben III. Károly király aláírta Szeged szabad királyi várossá nyilvánításának oklevelét. Az adománylevélben szereplő címer lett a város új címerének alapja is.


Szeged megyei jogú város, Magyarország harmadik legnagyobb városa Dél-Alföldön.

Szeged történelme, helytörténete nagyon régre vezethetõ vissza. A Szeged környéki vízparti rész régóta vonzza ide az embert. A legrégebbi emberi nyomokat az itt megtelepedõ mamutvadászok hagyták körülbelül 24 ezer évvel ezelõtt. Késõbb a hidegebbre forduló idõ miatt az emberek elvándoroltak.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a vidék az újkõkor kezdeti szakasza óta (Kr. e. 5000) lakott. Ekkor tértek át a termelõ életmódra az itt letelepedett emberek. 1500 évvel késõbb az itt élõ népek fokozatosan áttértek a földmûvelésre. A bronzkor kezdetekor (Kr. e. 1900) új déli és keleti népcsoportok jelentek meg Szeged területén. Késõbb a több ezer tiszántúli földpiramist létrehozó kurgánok telepedtek le. Az ilyen sírokat "kunhalmoknak" nevezzük. A középsõ bronzkorban balkáni eredetû földmûves-közösségek jelentek meg, akik már többlettermelésre is képesek voltak. A kocsi használata általánosan elterjedt volt már náluk, sõt temetkezés során már hamvasztás is elõfordult. Móra Ferenc tárta fel elõször Szõreg környéken található nagy kiterjedési temetõjüket.
A vaskor (Kr. e. VII-VI.) alatt írott források szerint, agathürszosz és szignünna népcsoportok jelentek meg Szeged környékén. Feltehetõen a Tisza elnevezése is tõlük származik: a "tijah" (ejtsd tidzah) szó folyót jelenthetett. A vas használatát a késõbb (Kr. e. III:) megjelent kelta törzsek tették általánossá, mely jelentõsen fellendítette a fegyverkereskedelmet.
Szeged környéke a fejedelmi törzs szálláshelyéhez tartozott, a tiszántúli területet pedig Ajtony törzse foglalta el. A település lakossága István király uralkodása idején már magyar volt. Szeged és környéke királyi birtok lett, mely egyházi igazgatás szempontjából a kalocsai érsekséghez tartozott. A XII. századra a település várossá vált kedvezõ adottságai miatt. Számos út Szegednél futott össze, és a Maroson leúsztatott fát és sót innen szállították tovább. A sóutak és raktárak védelmére földvár épült, mely mellé bekerített városrészt emeltek. Szeged neve először 1183-ban fordult elő oklevélben "Cigeddin" formában. Az 1222-es Aranybullájában is meg van említve a város: só az ország közepén másutt ne tartassék, csak Szalacson, Szegeden valamint a határvidékeken.
A Római Birodalom korában elõször a Dunántúl (Pannónia), majd késõbb Kr. u. II. század elején Dél-Erdély (Dácia) lett római tartomány. A császári futárszolgálat a két provincia között Szegeden át közlekedett. Szeged késõbbi vára helyén római õrség és postaállomás vigyázta a dáciai só- és aranyszállítást. II. század elejétõl jazig-szarmata törzsek telepedtek meg, valószínûleg a Római Birodalom határvédelme érdekében. Prolemaiosz leírásaiból ismerhettük meg Szeged település legrégebbi nevét Partiszkon, vagy ahogy a rómaiak nevezték Parthiscus. 270 körül a szarmata uralomnak a gepidák vetettek véget (keleti germán törzs), akiket késõbb (410 körül) a hunok igáztak le. Attilának, a hunok királyának, székhelye feltehetõleg valahol Szeged környékén, vagy attól nem messze volt található. A hun birodalom bukása után (454) a terület ismét a gepidáké lett. 568-ban a gepidákat az avarok gyõzték le, és a terület több mint 200 évig fennhatóságuk alá tartozott.
Az avar birodalom bukása 790-es években kezdõdött, amikor is Nagy Károly hadjáratot indított ellenük. A Dunántúl elvesztése után a Tiszántúltól is meg kellett válniuk, amit a bolgárok foglaltak el tõlük. Az avar birodalom maradványait a honfoglaló magyarok kebelezték és olvasztották be 896-ban.
1241-et követõen épült vára révén a déli Tisza vidéknek fontos központja lett. 1247 elõtt nem sokkal Szeged elnyerte a városi rangot. Az építkezés és a kézmûipar jelentõsen fellendült, a vásártartási jog pedig tovább erõsítette Szeged szerepét. XIV. század során Szegedbõl virágzó kereskedõváros lett. A törökök elõrenyomulásával katonai jelentõsége is fokozódott. 1394 õszén a Szegeden tartózkodó Zsigmond király a várost jelölte ki a török ellen szervezett hadainak gyülekezõhelyéül. 1405-ben törvény született a vár és a város megerõsítésérõl. A XV. század elejétõl a város lett a dél felé irányuló hadjáratok kiindulópontja. A szegedi naszádosok innen szállították a seregeket a déli végvárakhoz. 1444-ben I. Ulászló itt kötött békét a törökkel, majd négy nappal késõbb a megállapodást felrúgva, innen indított hadjáratot a törökök ellen.
1456-ban Hunyadi János innen indult Nándorfehérvár felmentésére. A Hunyadiak idején tulajdonképpen Szeged volt az ország központja. 1458-ban országgyûlést is tartottak, ahol elhatározták a huszárság rendszeresítését a hadseregben. 1498-ban Szeged II. Ulászlótól szabad királyi város rangot kapott, és ezáltal az Itáliába irányuló marhakereskedelem központja lett. A Dózsa György féle felkeléshez (1514) sokan Szegedrõl is csatlakoztak. Krónikások szerint a felkelés bukása után György lefejezett fejét Szapolyai János Szegedre küldte Pálfy Balázs szegedi fõbírónak, akinek állítólag Dózsa örökbe fogadott fia volt.
1522-re Szeged az ország egyik legnépesebb városa volt több mint 7000 fõvel (ugyanannyi mint Budáé, Pesté vagy Kassáé).
1526. szeptember 28-29-én Ibrahim nagyvezér seregei elfoglalták a várat, a várost pedig kifosztották és felgyújtották. A támadás után az egykor virágzó város fejlõdése több, mint másfél évszázadig vissza volt vetve. 1528-ban -a török csapatok elvonulása után- a lakosság visszavonult a romos városba. Szeged török megszállás alá került, mely alatt korszerûsítették a várat, és benne állandó helyõrséget helyeztek el. A hódoltság területén Szeged jobb helyzetben volt, mint a legtöbb város. A szultáni birtokok egyik központjaként védelmet élvezett, és nem volt kitéve az idõk során állandóan változó, mohó spáhi földesurak kényének-kedvének. A török hódoltság idején a város jelentõs kereskedelmi központ volt, így 1546-ra már 8000-re duzzadt a város lakossága.
1552 februárja újabb tragikus fordulópont volt a város életében. A Debrecenbe menekült Tóth Mihály volt bíró és Nagy Ambrus 1500 fõs sereggel tért vissza a város felszabadítására. Az éj leple alatt támadtak, de a várat nem sikerült elfoglalniuk, ezért dühükben a városban fosztogatni kezdtek. A budai pasa felmentõ serege késõbb legyõzte az ostromlókat. A visszafoglalási kísérlet legnagyobb vesztese maga Szeged volt. A környezõ falvak elnéptelenedtek, az elvándorló magyarok helyére törökök és szerbek települtek. A század végére a népesség 1500-ra zsugorodott.
1686. október 23-án a császári csapatok felszabadították Szeged várát. Miután a vár osztrák tulajdonba került, innen irányították a délvidék felszabadítására indított hadmûveleteket.

A Rákóczi szabadságharc idején 1704. április 18-án elsõ ízben indult kuruc támadás a város ellen, de a védõknek komoly áldozatok árán sikerült visszaverniük a támadást. Megfelelõ tüzérség hiányában a várat nem tudták bevenni a magyar csapatok. 1719. május 21-én Szeged ismét szabad királyi város rangját kapta. Ekkor készült a ma is használatos szegedi címer.
1721-ben megnyílt Szeged elsõ gimnáziuma - a piaristáké. Az 1728-ben lezajlott boszorkányperek, szegénység és természeti csapások miatt rossz híre volt a városnak. 10 évvel késõbb pestis járvány pusztított, mely során 500-600, késõbb pedig 925 embert halt meg. A század végén "Szeged Széchényiének" nevezett Vedres István tevékenységének köszönhetõen jelentõsen fejlõdött a város. Jelentõs kulturális esemény volt 1801-ben a Bécsbõl áttelepül Grünn Orbán nyomda létesítése. 1833. szeptember 3-án Széchényi István a Duna gõzhajóval háromnapos látogatásra érkezett Szegedre.
1848. március 17-én gõzhajóval érkezõk számoltak be a pesti eseményekrõl, majd a másnapi gyûlésen felolvasták a 12 pontot. Az októberben Szegedre érkezõ Kossuth Lajos beszédet mondott és elrendelte a várban raboskodók szabadon bocsátását. 1849 júliusában a kormány Szegedre menekült, Kossuth pedig a Klauzál téren a Kárász ház erkélyérõl elmondta utolsó magyarországi beszédét. A kormány tovább menekült Aradra, augusztus 3-án pedig Haynau hadseregével bevonult a városba, és legyõzte Szõregnél a védelemre berendezkedett magyar, lengyel és olasz katonákat.
1854-re megépült a Pest-Szeged közötti vasútvonal, majd a vasúti híd megépülésével Temesvár felé is elindult a vasúti forgalom. A kiegyezés után (1867) újabb lendületet kapott Szeged gazdasági és szellemi élete: nyomdák, üzemek, gyárak épültek. 1869-ban Pick Márk megnyitotta terménykereskedelmét, a belváros utcáit pedig kezdték kikövezni. Ezt a nem várt fellendülést törte meg történelmének legtragikusabb eseménye.
Nagy árvíz és következményei

1879. március 5-én Szegedtõl 20 kilométerre északra a Tisza védõtöltése átszakadt. Hét nappal késõbb a hömpölygõ víztömeg a vasúti töltést is átszakította, és az ár kora reggelre elérte a várost. A víz szinte az egész várost elpusztította: az összesen 5723 házból 265 maradt meg. A víz 186 napon át borította a 70 ezer lélekszámú várost, mely idõ alatt 150 ember halt meg. Az újjáépítés 1880-ban kezdõdött meg, melyet Tisza Lajos királyi biztos irányított. Lechner Lajos tervei alapján az egész várost újjá kellett építeni, mely nem kis feladat lehetett. Négy év alatt a régi kacskaringós utcák helyett kirajzolódtak a körutas-sugárutas szerkezet. Tulajdonképpen az árvíznek köszönhetõ, hogy Szeged olyan pompázó várossá vált, mint amilyen ma is.
/Forrás: Szeged Portál/

Kapcsolódó kép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése